Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A török hadsereg lövi a kurd szakadárokat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 15. 21:46

Harminchétre nőtt az Ankara belvárosában vasárnap végrehajtott robbantásos merénylet halálos áldozatainak száma. A török hadsereg légicsapásokat hajtott végre a Kurdisztáni Munkáspárt kurd szakadár szervezet észak-iraki állásai ellen.

Mehmet Müezzinoglu török egészségügyi miniszter azt mondta, a merénylet 125 sebesültjéből még 71 embert ápolnak kórházban, közülük 15-nek súlyos az állapota. Egy biztonsági tiszt korábban közölte, az első nyomok azt sugallják, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vagy egy hozzá kapcsolódó csoport követte el a terrortámadást. Értesülések szerint két merénylő volt: egy férfi és egy nő. A legfrissebb beszámolók szerint a nő a PKK tagja volt.

A török hadsereg eközben közölte, hogy a légierő a PKK észak-iraki Kandil-hegységben lévő állásait bombázta. A közlemény szerint 18 célpontra mértek megsemmisítő csapásokat. A délkelet-törökországi Sirnak tartomány kormányzósága bejelentette, hogy kijárási tilalmat rendeltek el a főként kurdok lakta Sirnak városban.

Az ankarai merénylet napján újabb városokban rendeltek el kijárási tilalmat a térségben. A tartományi kormányzók nyilatkozatai szerint azért korlátozzák a mozgásszabadságot a Hakkari tartományban fekvő Yüksekova, valamint a Mardin tartományban lévő Nusaybin városában, mert a török biztonsági erők az állampolgárok védelme és a közrend helyreállítása érdekében felszámolják a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt barikádjait és lövészárkait.

A térségben jelenleg Cizre, Idil és Silopi településeken, valamint Diyarbakir egyes részein van érvényben kijárási tilalom.

A török biztonsági erők az utóbbi hónapokban műveletek sokaságát hajtották végre a kurd kisebbség lakta délkeleti területeken, a helyi fegyveres csoportokkal történő összecsapásokban százak haltak meg. A harcok és a mindennapi életet jelentősen korlátozó kijárási tilalom elől több ezren menekültek el.