Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Agyonlőtték a Hamász egyik vezetőjét gázai otthona előtt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 26. 18:25

Megölték a Hamász egyik vezetőjét gázai otthona előtt, a gyilkosság elkövetésével Izraelt vádolta meg március 25-én, szombaton a radikális iszlamista palesztin szervezet.

A Gázai övezetet irányító mozgalom közleménye szerint ismeretlen izraeli erők végeztek a 38 éves Mazen Fakhával, aki egy izraeli börtönből 2011-ben szabadult ki a zsidó állam és a Hamász között egyiptomi közvetítéssel létrejött fogolycsere keretében. Az egyezség nyomán további több mint ezer másik palesztin rab nyerte vissza szabadságát az akkor már évek óta fogva tartott Gilád Salit izraeli tizedes elengedéséért cserébe.

Fakhát a hatóságok az általa elkövetett bűncselekmények súlyossága miatt eredeti lakhelyéről, Ciszjordániából a Gázai övezetbe száműzték. Őt tartják felelősnek többek között kilenc izraeli állampolgár 2002-es meggyilkolásáért, amellyel a Hamász egyik befolyásos vezetőjének megölését bosszulta meg.

A Hamász közleményében gyáva tettnek nevezte a gyilkosságot, amelyet szerinte az „izraeli megszállás kollaboránsai" követték el.

Iszmail Dzsaber, a Hamász által kinevezett gázai főügyész pedig azt hangoztatta, hogy a gyilkosság elkövetési módja egyértelműen a Moszad izraeli titkosszolgálatra vall. Fakhát egy hangtompítós fegyverrel péntek éjjel lőtték négyszer fejbe Gáza egyik délnyugati kerületében, annak az épületnek a bejáratánál, ahol lakik.

Az áldozat apja az Aksza televíziónak elmondta: 2002 óta nem látta a fiát, akit Izrael többször is halálosan megfenyegetett.

Palesztin csoportok és milíciák Fakha halálát megbosszulandó fegyveres ellenállásra szólítottak fel szombaton, a férfi temetésén.

Elítélte a Hamász-vezető meggyilkolását a Ciszjordániát irányító Fatah mérsékelt, világi palesztin szervezet és a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) szervezet is, és utóbbi megtorlás gyanánt fegyveres ellenállásra is felszólított. Az izraeli hadsereg egyelőre nem reagált a Hamász vádjaira.