Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Al-Kaida-vezetőt találhattak el az oroszok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 6. 21:09

Az al-Kaida egyik magas rangú parancsnoka megsebesült egy orosz légicsapás során Szíriában, sebesülései azonban nem életveszélyesek – közölte a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).


Az OSDH egyik helyi aktivistája szerint Abdullah al-Meisni sejk, szaúdi hitszónok csütörtökön sebesült meg a északnyugat-szíriai Latakia tartományban. A sejk hónapok óta harcol Észak-Szíriában, mint az al-Kaida szíriai szárnyaként kezelt an-Nuszra Front magas rangú vallási és katonai vezetője.

Az OSDH aktivistái a közösségi hálózatokon közzétettek egy képet, amelyen a fejsérüléseket szenvedett hitszónok látható.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának jelentései szerint az újabb légicsapások során pénteken Damaszkuszban és Homszban legalább 46-an vesztették életüket. A szervezet úgy tudja, hogy a szíriai kormányerők harci repülőgépei hajtották végre a támadásokat.

Oroszország szeptember 30. óta hajt végre légicsapásokat Szíriában Bassár el-Aszad elnök kormányerőinek támogatására az Iszlám Állam terrorszervezet és más fegyveres ellenzéki csoportok ellen.