Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerika drónbázist építene az Iszlám Állam ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. július 14. 11:57

Az Egyesült Államok drónbázis létesítéséről tárgyal több észak-afrikai országgal, hogy jobban meg tudja figyelni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet líbiai tevékenyégét, és adott esetben csapást is tudjon mérni rá – jelentette július 12-én, vasárnap a The Wall Street Journal (WSJ) című napilap egy meg nem nevezett magas rangú amerikai tisztségviselőre hivatkozva.

Egy ilyen támaszpontról az Egyesült Államok drónokkal ki tudná fürkészni az IÁ működésének eddig ismeretlen részleteit – mondta az illető.

Az IÁ – amellett, hogy elfoglalta már Irak és Szíria területének mintegy felét – egyre jobban meg tudja vetni a lábát Líbiában is, ahol hatalmi vákuum van, mert két rivális kormány működik és küzd egymással az ország feletti ellenőrzésért.

A WSJ amerikai tisztségviselőkre hivatkozva azt írta, hogy még egyik észak-afrikai ország sem egyezett bele, hogy a területén létesüljön dróntámaszpont, de ha lesz ilyenről megállapodás, akkor valószínűleg egy olyan, már létező bázison kapnának helyet az amerikai drónok, amely az adott ország ellenőrzése alatt áll, és csak korlátozott számú amerikai személyzet lehetne ott jelen.