Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai légitámadás Szíriában – reakciók

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. április 7. 10:17

Az Egyesült Államok manőverező robotrepülőgépekkel rakétatámadást intézett április 7-én, péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen. A világ így reagál a légicsapására. (Cikkünk folyamatosan frissül!)

Amerikai ENSZ-nagykövet: Washington kész a további cselekvésre Szíriában

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet az ENSZ Biztonsági Tanácsának pénteki ülésén leszögezte: szükség esetén Washington „kész a további cselekvésre" Szíriában.

Felszólalásában Haley azt mondta: az Egyesült Államoknak az idlíbi gáztámadás után, csütörtökön Szíriára mért légicsapásai „teljes mértékben" igazoltak voltak. Véleménye szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök azért követte el a vegyifegyver-támadást, „mert azt hitte, megúszhatja. Tudta, hogy Oroszország támogatja."
Haley hozzátette: „ez azonban a múlt éjjel megváltozott".

A nagykövet hangsúlyozta, hogy most új szakasz következik Szíriában, és „politikai megoldást kell találni" „erre a rémséges konfliktusra".

Nikki Haley előtt szólalt fel Oroszország helyettes ENSZ-nagykövete. Vlagyimir Szafronkov „törvénytelennek" nevezte és elítélte az amerikai légicsapást, s leszögezte, hogy komoly következményei lehetnek a térség stabilitására és a nemzetközi politikára nézve is.

1596030067


* * *



Zaharova: az orosz és az amerikai külügyminisztérium kapcsolatba lépett a rakétacsapás után

Kapcsolatba lépett az orosz és az amerikai külügyminisztérium egymással a szíriai katonai repülőtér ellen intézett amerikai rakétacsapást követően – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken a Rosszija 1 televíziós csatornának nyilatkozva.
Zaharova nem mondta el, hogy milyen szinten történt az egyeztetés, csak azt hangoztatta, hogy a két tárca között rendszeresek a kapcsolatok és pénteken a felek a Szíriában történtekkel összefüggő kérdésekre összpontosítottak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kreml szóvivőjének tájékoztatása szerint megvitatta az orosz nemzetbiztonsági tanács tagjaival a Szíriában az amerikai támadás után kialakult helyzetet. Dmitrij Peszkov elmondta, hogy a megbeszélésen Washington lépését ismételten a nemzetközi joggal ellentétes agressziónak minősítették.
Mint mondta, a tanácskozás részvevői mély aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy az ilyen „agresszív" lépések „elkerülhetetlenül negatív következményekkel" járnak majd a terrorizmus elleni közös erőfeszítésekre nézve. Sajnálkozásukat felezték ki amiatt a kár miatt is, amit a rakétacsapás okozott az orosz-amerikai kapcsolatoknak.
Az orosz nemzetbiztonsági tanács Peszkov szerint megvitatott az orosz légierő szíriai hadműveletének folytatásával kapcsolatos kérdéseket is.


* * *



Összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa az amerikai légitámadás miatt

Ha Moszkva megszavazta volna a korábbi hét ENSZ-határozatot, akkor Bassár el-Aszad szíriai elnöknek már korábban nemzetközi szankciókkal kellett volna szembenéznie – hangoztatta Matthew Rycroft brit ENSZ-nagykövet pénteken, a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülésén, amelyet az éjszakai amerikai légitámadás miatt hívtak össze New Yorkban, az ENSZ székházában.

A tanácskozást megnyitó beszédében az ENSZ politikai ügyekért felelős igazgatója, Jeffrey Feltman – utalva a péntekre virradóra végrehajtott amerikai légicsapásokra – leszögezte, hogy az azonnali közvetlen akcióra éppen a szíriai nép védelme érdekében van szükség, ám hozzátette, hogy ennek „az ENSZ elvei szerint és a nemzetközi jog alapján kell megtörténnie". Feltman szerint a civil lakosságot „nem lehet megvédeni, ha a kormányzat és az ellenzék is büntetés nélkül cselekedhet és ha a szíriai kormánynak továbbra is megengedik, hogy a saját népe rovására megsértse az emberi jogokat".


* * *



Kreml: Moszkvát értesítették a készülő amerikai csapásról, de Putyint senki sem hívta fel

Oroszországot a meglévő csatornákon keresztül értesítették a Szíria ellen készülő amerikai csapásokról, de Vlagyimir Putyin elnököt „senki se hívta fel" – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.
Peszkov szerint Moszkva a szövetségese elleni agresszióként fogta fel az Egyesült Államok Szíria elleni támadását.
„Mivel támogatást nyújtunk a szíriai fegyveres erőknek a szíriai vezetés kérésének megfelelően, ezért Szíria a szövetségesünknek számít" – mondta.
Kijelentette, hogy a történtek egyértelműen ártottak a terrorizmus elleni harc ügyének. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a szíriai katonai reptérre mért amerikai csapást „de facto az Iszlám Állam, az an-Nuszra Front és más terrorszervezetek érdekében hajtották végre".

Peszkov a védelmi minisztériumra hárította át annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy a orosz haderő képes-e megvédeni a szíriai hadsereg objektumait.
A szóvivő megerősítette, hogy Moszkva felfüggesztette a szíriai katonai légi bevetések biztonságának szavatolását célzó orosz-amerikai memorandum hatályát, mert az éjszakai támadás miatt „értelmét vesztette". Közölte, hogy noha az erre szolgáló katonai csatornákat továbbra is fenntartják, orosz részről véget vetettek a szíriai műveletekről folytatott eszmecserének.
Mint mondta, a történtek után „jelentősen megnőtt" az incidensek kockázata Szíriában.

Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az orosz fegyveres erők főparancsnoka, Putyin elnök hatásköre eldönteni, hogy növeljék-e az orosz katonai jelenlétet a polgárháború sújtotta arab országban.


* * *



Merkel: elfogadható az amerikai légitámadás, de továbbra is békés megoldásra kell törekedni

Elfogadható lépés volt amerikai részről a Szíriában pénteken végrehajtott légitámadás, de továbbra is a közel-keleti arab országban dúló polgárháború békés rendezésére kell törekedni – jelentette ki Angela Merkel német kancellár.
A kancellár sajtónyilatkozatában ismertette: péntek reggel telefonon beszélt Francois Hollande francia államfővel és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnökkel a „korlátozott és célzott" légicsapásról. Mindhárman egyetértenek abban, hogy a történtekért Bassár el-Aszad szíriai elnök felelős.
A háborús bűncselekmények dimenziójára, az emberi szenvedés mértékére és az ENSZ Biztonsági Tanácsa elleni „blokádra" tekintettel a támadás elfogadható, de arra is rámutat, hogy minden eddiginél nagyobb erővel kell törekedni a politikai rendezésre – mondta Angela Merkel.

Washington előre értesítette Berlint a készülő támadásról, James Mattis amerikai védelmi miniszter személyesen tájékoztatta német kollégáját, Ursula von Leyent a tervezett akcióról.


* * *



A NATO főtitkárhelyettese Kijevben erőteljes jelzésnek nevezte az amerikai légicsapásokat

Erőteljes jelzésnek nevezte az Aszad-rezsim részére a Szíriában végrehajtott amerikai légicsapásokat pénteken Rose Gottemoeller, a NATO főtitkárhelyettese kijevi látogatása alatt, egy biztonsági fórumon.
Kijelentette, hogy ezzel az Egyesült Államok Bassár el-Aszad szíriai elnök tudomására hozta, hogy megengedhetetlennek tartja a vegyi fegyverek bevetését békés polgári lakosok ellen. Megjegyezte, hogy a légitámadásoknak nem a szíriai válság további élezése volt a célja.
A kijevi külügyminisztérium sajtóközleményében szintén kifejésre juttatta, hogy támogatja az Egyesült Államok azon lépéseit, amelyek az újabb háborús bűncselekmények megelőzésére irányulnak.

Rose Gottemoeller – aki csütörtökön érkezett kétnapos látogatásra Ukrajnába – a pénteki fórumon Ukrajnával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az országnak magának kell eldöntenie, csatlakozni kíván-e az atlanti szövetséghez. Hozzátette, hogy a NATO ajtói nyitva állnak Ukrajna előtt. Cáfolta hogy a NATO magához szeretné kötni Ukrajnát, mint ahogy azt szavai szerint Oroszország több ízben állította.
Az atlanti szövetség második számú vezetője csütörtök este Kijevben megbeszélést folytatott Volodimir Hrojszman miniszterelnökkel.

Az ukrán kormánynak a találkozóról kiadott közleménye szerint megállapodtak abban, hogy a NATO és Kijev közösen dolgoz ki tervet az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat megreformálására, felszereltségének javítására. Gottemoeller azt javasolta, hogy tekintettel az Ukrajnát érő sok orosz provokációra, újítsa fel Kijev a konzultációkat a NATO-val a stratégiai fontosságú infrastrukturális objektumok védelmében.
Hrojszman köszönetet mondott a két hete történt Harkiv megyei lőszerraktártűz likvidálásában nyújtott NATO-segítségért.


* * *



Az USA nem tervez további támadást

A Homsz tartománybeli szíriai légi támaszpont ellen végrehajtott amerikai légicsapás egyedi akció volt, nem terveznek további támadást – közölte egy amerikai védelmi illetékes.

A légicsapásról nyilatkozó amerikai védelmi illetékes a Reutersnek beszélt a részletekről. Szerinte az Egyesült Államok nem tervez további támadásokat.

A Sky News Arabia televízió szerint a Hán Sejkún-i gáztámadás miatt megtorlásul végrehajtott amerikai légicsapásnak legalább 10 halottja van. A Rosszija 24 orosz hírtelevízió úgy tudja, 9 szíriai repülőgép semmisült meg, a kifutópálya viszont épségben maradt.

A Pentagon a közleményében arról írt, 59 Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépet indítottak a Földközi-tengeren állomásozó Porter és Ross amerikai rombolókról, a célpontok pedig szíriai repülőgépek, megerősített hangárok, töltőállomások, légvédelmi rendszerek és radarok voltak.


* * *



Moszkva: az 59 amerikai szárnyas rakétából csak 23 talált célba

Csak 23 talált célba az amerikai hadihajókról a szíriai Homsz tartománybeli katonai reptérre kilőtt 59 Tomahawk típusú manőverező repülőgép közül – jelentette ki Igon Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken Moszkvában.
Konasenkov szerint nem ismert, hogy a többi „szárnyas rakéta" hová csapódott be. A tábornok az orosz adatmegfigyelő rendszer adataira hivatkozott.
„Ezek szerint a szíriai légi bázisra mért amerikai tömeges rakétacsapás harci hatékonysága rendkívül alacsony volt" – jelentette ki.

Szavai szerint a szíriai légierő hat, a javítóhangárokba beállított MiG-23-as harci repülőt és egy rádiólokációs állomást veszített, a kifutópálya sértetlen maradt.
2015 októberében egyébként, amikor az orosz hadiflotta a Kaszpi-tengerről lőtt ki 26 manőverező robotrepülőgépet szíriai militánsok objektumaira, a Pentagon azt állította, hogy négy orosz szárnyas rakéta Iránban zuhant le. Iránból károkat, veszteségeket nem jelentettek akkor, és Moszkva szerint valamennyi Szíriára kilőtt szárnyas rakéta elérte célját.

Konasenkov pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a közeljövőben megerősítik a szíriai hadsereg légvédelmi rendszerét és megnövelik hatékonyságát a legfontosabb infrastrukturális objektumok védelmében.

Az Interfax orosz hírügynökség szíriai sajtóforrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a támadás következtében legkevesebb 15 szíriai harci gép semmisült meg és kigyulladtak a reptér üzemanyag-tartályai is. Egy szíriai pilóta életét vesztette több pedig megsebesült.
A TASZSZ hírügynökség értesülése szerint pénteken a Földközi-tengerre érkezik az Admiral Grigorovics, a Fekete-tengeri Flotta Kalibr típusú, manőverező robotrepülőkkel felfegyverzett fregattja. A hadihajó, amely a szíriai Tartusz orosz haditengerészeti bázison fog kikötni, a „helyzettől függően" több mint egy hónapig tartózkodik majd a térségben.

1596030067


* * *



Az Európai Tanács elnöke üdvözölte az amerikai légicsapásokat

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke üdvözölte pénteken a Szíriában végrehajtott amerikai légicsapásokat, mondván, hogy azok „kellő határozottságot" mutattak a „barbár vegyifegyver-támadásokra" válaszul, amelyek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolják.
„Az Európai Unió együtt fog működni az Egyesült Államokkal a szíriai brutalitás felszámolásán" – írta Tusk a Twitteren.

Később Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közleményt adott ki, amely szerint Washington arról tájékoztatta az EU-t, hogy a „korlátozott" légicsapások célja az volt, hogy elrettentsen az újabb gáztámadásoktól.
A brüsszeli testület vezetője határozottan elítélte a vegyi fegyverek használatát, és leszögezte, hogy erre választ kell adni, ezért „megérti" az elrettentő lépéseket. „Világos a különbség a katonai célpontokra irányuló légicsapások között és a civilek elleni vegyifegyver-támadások között" – fogalmazott.
„Meg kell kettőzni az erőfeszítéseket a szíriai erőszakspirál felszámolása és a tartós béke megteremtése érdekében" – hangsúlyozta.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azon véleményének adott hangot, hogy a történtekért a szíriai rezsimet terheli a teljes felelősség. „A vegyi fegyverek bárminemű használata elfogadhatatlan, nem maradhat következmények nélkül, az elkövetőket pedig felelősségre kell vonni" – közölte.
Hozzátette, az észak-atlanti szövetség szerint a vegyi fegyverek használata fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra.


* * *



Szijjártó: amerikai-orosz megállapodásra lenne szükség, de ettől messze vagyunk

Amerikai-orosz megegyezés nélkül nem lehet feloldani a szíriai konfliktust, ám ettől most vagyunk a legmesszebb – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken újságíróknak, miután az Egyesült Államok hajnalban szíriai célpontot támadott rakétákkal.

„Magyarországnak, Európának, de azt gondolom, az egész világnak is az az érdeke, hogy mielőbb jöjjön létre egy amerikai-orosz megállapodás a szíriai rendezésről. Ugyanakkor (…) nem túlságosan pesszimista az a kijelentés, hogy ettől most vagyunk a legmesszebb" az elmúlt éveket figyelembe véve – mondta Szijjártó Péter.
Magyarország első számú érdeke, hogy az európai szomszédságban zajló konfliktusokat a lehető leghamarabb megoldják azok az országok, amelyeknek erre ráhatásuk van – nyomatékosította.

A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország a leghatározottabban elítéli a vegyi fegyverek bármilyen típusú bevetését, és „csak a reményünket tudjuk kifejezni arra vonatkozólag, hogy a jövőben ilyen nem fog megtörténni".
Szijjártó Péter kérdésre azt is mondta: a magyar kormánynak eddig is világos volt az álláspontja azzal kapcsolatban, hogy a terrorellenes küzdelem – amelynek az egyik fő színtere éppen Szíria – talán a legfontosabb feladata ma a civilizált világnak. „És mivel Magyarország éppen az elmúlt időszakban tett újabb vállalásokat a terrorellenes küzdelemben, ezért a kétoldalú kapcsolatokra ennek a konfliktusnak eddig nem volt hatása" – tette hozzá.


* * *



Az amerikai támadás pozitív válasz Aszad háborús bűneire

A szíriai légi bázisra mért amerikai csapás pozitív válasz Bassár el-Aszad szír elnök háborús bűntetteire – közölte Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő pénteken írásos nyilatkozatában.
Mint fogalmazott: a létesítmény használhatatlanná tétele fontos lépés annak érdekében, hogy a rezsim civilek ellen irányuló hagyományos és vegyi támadásai ne maradjanak megválaszolatlanul. Kalin az Ankara által régóta hangoztatott repüléstilalmi és biztonsági övezet azonnali kialakítását sürgette a hasonló mészárlások megelőzése céljából.

A török külügyminisztérium internetes oldalán szintén „nagyon pozitívnak" minősítette az amerikai hadműveletet. A tárca kiemelte: Törökország teljes támogatást nyújt az Egyesült Államoknak a felelősségre vonáshoz vezető úton.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a dél-törökországi Alanyában újságírók előtt helyénvalónak nevezte az amerikai beavatkozást. A tárcavezető Aszadnak a hatalomból történő azonnali eltávolítását és egy átmeneti kormány beiktatását szorgalmazta. Kiemelte: a civilek számára létrehozandó biztonsági övezetek most fontosabbak, mint valaha. Hozzátette: a Washington vezette nemzetközi koalíció értesült az amerikai csapásmérésről, és már maga is beszélt telefonon a francia és a német külügyminiszterrel. Jelezte: felveszi a kapcsolatot az orosz és az amerikai diplomáciával is.

1596030067


* * *



Lavrov: a „provokáció" remélhetőleg nem okoz helyrehozhatatlan kárt az orosz-amerikai viszonyban

Provokációnak minősítette a Szíria elleni amerikai légicsapást pénteken Taskentben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, egyben kifejezve reményét, hogy az nem okoz helyrehozhatatlan kárt Oroszország és az Egyesült Államok viszonyában.
Lavrov határozottan elítélte a támadást, és miként korábban Vlagyimir Putyin nevében a Kreml szóvivője, ő is agressziónak nevezte. Kijelentette, Moszkva magyarázatot fog követelni Washingtontól a történtek miatt. A támadás az Irak elleni 2003-as nyugati támadásra emlékezteti. Elmondta, nincs tudomása arról, hogy orosz katonák sérültek volna meg a támadásban.

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Moszkva felfüggeszti a szíriai légtérben bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó orosz-amerikai memorandum hatályát. Oroszország emellett kérte, hogy az incidens miatt hívják össze az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését.
Az orosz külügyminisztérium álláspontja szerint a Szíria elleni amerikai katonai akció célja, hogy elterelje a figyelmet az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció által ostromlott – részben az Iszlám Állam terrorszervezet által megszállva tartott – iraki Moszulban kialakult humanitárius katasztrófáról.

A tárca közleménye szerint minden szakember számára „nyilvánvaló", hogy a manőverező repülőgépekkel végrehajtott csapást előre eltervezték, még a szíriai Idlíb tartománybeli „események" előtt döntöttek róla, és a gáztámadás csak ürügyül szolgált az erődemonstrációhoz.

Leonyid Szluckij, az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnöke mindemellett úgy vélekedett, hogy a szíriai incidens nem hiúsítja meg Rex Tillerson amerikai külügyminiszter jövő hétre tervezett moszkvai látogatását.
„Helyre kell állítanunk a párbeszédet. Fogadnunk kell Tillersont. Eszmecserét kell folytatnunk, és észhez kell térítenünk Washingtont" – mondta a Rosszija 24 orosz hírtelevíziónak.

Marija Zaharova, a külügyi tárca szóvivője azt hangoztatta, hogy a Szíria elleni támadásnak „nyilvánvalóan" amerikai belpolitikai indítéka volt. Mint mondta, Washington a kiélezett elnökválasztási kampány után még nem alakította ki külpolitikai koncepcióját, amit a szóvivő összefüggésbe hozott azzal, hogy az Egyesült Államok több politikai intézménye „a legnagyobb mértékben akadályozza" az új kormányzat munkáját.
Úgy vélekedett, hogy a Szíriára mért csapáshoz hasonló önérvényesítő lépések nélkülözik a logikát, értelmetlenek, veszélyesek és akadályozzák a nemzetközi terrorizmus elleni közös harcot, amelynek nincs alternatívája.


* * *



Merkel és Hollande szerint Aszad felelős az amerikai akcióért

Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő szerint kizárólag Bassár el-Aszad szíriai elnököt terheli a felelősség az országában egy légi támaszpont ellen végrehajtott pénteki amerikai légitámadásért.
A német kancellár és a francia elnök közös közleménye szerint „egyedül Aszad elnök felelős" azért, hogy a Szíria északnyugati részén fekvő Hán Sejkúnban kedden vegyi fegyverrel elkövetett „mészárlás" után egy amerikai légicsapás lerombolt egy szíriai katonai célpontot.

A vegyi fegyverek alkalmazása és a szíriai lakosság ellen elkövetett bűnök szankciókat követelnek Bassár el-Aszaddal szemben, ahogyan Franciaország és Németország már a 2013 nyarán a Damaszkusz közelében fekvő Gútában végrehajtott vegyiegyver-támadás után is követelte – emelte ki Angela Merkel és Francois Hollande.


* * *



A külföldi vezetők többsége helyesli az amerikai légicsapást

Ausztrália, Franciaország, Lengyelország, Törökország és Szaúd-Arábia támogatásáról biztosította és helyeselte, míg Teherán határozottan elítélte a Szíria elleni pénteki amerikai légicsapásokat.
Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő szerint az amerikai légicsapás a világ „alapvetően fontos üzenete" volt, hogy nem tűri a vegyi fegyverek használatát. A megtorlás arányos és gyors volt. „Támogatjuk az Egyesült Államok gyors akcióját" – mondta Turnbull.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter szerint Oroszországnak és Iránnak meg kell értenie, hogy értelmetlen támogatni Bassár el-Asszad szíriai elnököt. Az amerikai hadsereg szerepvállalásának növelése Szíriában „figyelmeztetés a bűnös rezsimnek".
"A vegyi fegyverek használata visszataszító és büntetendő, mert háborús bűncselekmény" – szögezte le a mauritaniai látogatásán tartózkodó francia külügyminiszter a Reutersnek nyilatkozva.

A lengyel kormány támogatja az amerikai légicsapásokat Szíria területén – mondta Rafal Bochenek, a kabinet szóvivője a TVP Info televízióban.
„Az Egyesült Államok bizonyosan a világbéke- és rend szavatolója. Vannak olyan helyzetek, amikor reagálni kell, helyzetek, amikor tényleges lépéseket kell tenni" – mondta Bochenek, és hozzátette, hogy az elmúlt években voltak jogsértései a szíriai rezsimnek, de senki sem reagált rájuk.

Törökország is helyesli az amerikai légicsapásokat, a nemzetközi közösségnek tartania kell magát álláspontjához a szíriai kormány barbárságának megítélésében – közölte Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes a Fox török tévének nyilatkozva. Kurtulmus szerint az Asszad-rezsimet alaposan meg kell büntetni a nemzetközi porondon, és fel kell gyorsítani a szíriai békefolyamatot.

Szaúd-Arábia hasonlóképpen támogatásáról biztosította Washingtont, egyben kiemelte, hogy Donald Trump amerikai elnök bátor döntést hozott – jelentette ki a szunnita királyság belügyminisztériumának egyik illetékese, akit a SPA, az ország hivatalos hírügynöksége idézett. A nyilatkozó szerint Trump lépése válasz volt a damaszkuszi rendszernek saját népe ellen elkövetett bűncselekményére.

Bahram Kászemi, a teheráni külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy Irán elítéli a Szíria elleni egyoldalú katonai cselekményt. „Az ilyen lépések sokkal bonyolultabbá teszik az országban kialakult helyzetet, egyben megerősítik a terroristák pozícióit és rontják a helyzetet a régióban" – tette hozzá.


* * *



A földdel lett egyenlő a szíriai légibázis

Az amerikai rakétacsapások szinte teljesen romba döntötték Szíriában a hadsereg Homsz tartományban lévő légibázisát, négy katona meghalt – közölte pénteken egy emigráns szervezet.
A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) értesülése szerint megerősítést nyert, hogy négy ember, köztük a légierő egy dandártábornoka meghalt. A repülőteret szinte teljesen lerombolták, a felszállópálya, az üzemanyagraktár és egy légvédelmi létesítmény is megsemmisült – mondta Rami Abdel-Rahmán, az OSDH igazgatója.

A homszi kormányzó szerint viszont öten haltak meg, valamint heten megsebesültek az amerikai támadásban, és civil áldozatok is vannak egy közeli településen.


* * *



Moszkva a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását kérte

Moszkva kérte, hogy a Szíria ellen intézett amerikai támadás miatt hívják össze az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését – közölte pénteken Moszkvában Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.


* * *



Moszkva felfüggeszti az orosz-amerikai repülésbiztonsági megállapodást

Moszkva felfüggeszti a szíriai légtérben bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó orosz-amerikai memorandum hatályát – közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.
Az intézkedést a moszkvai diplomáciai tárca a szíriai légi bázisra mért amerikai katonai csapással indokolta. Oroszország emellett kérte, hogy az incidens miatt, amelyet a Kreml egy szuverén állam elleni agressziónak és a nemzetközi jog megsértésének minősített, hívják össze az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését.

Az orosz külügyminisztérium álláspontja szerint a Szíria elleni amerikai katonai akció célja, hogy elterelje a figyelmet az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció által ostromlott – részben az Iszlám Állam terrorszervezet által megszállva tartott – iraki Moszulban kialakult humanitárius katasztrófáról.

1596030068


* * *



Downing Street: London teljes mértékben támogatja az amerikai akciót

London teljes támogatásáról biztosította az amerikai kormányt a szíriai légitámaszpont ellen végrehajtott pénteki amerikai légitámadás után. A brit védelmi miniszter ugyanakkor közölte: Nagy-Britannia „nem kapott felkérést" arra, hogy csatlakozzon a katonai fellépéshez.
A Downing Street szóvivője péntek reggeli nyilatkozatában közölte: a brit kormány maradéktalanul támogatja az amerikai akciót, amely London meggyőződése szerint megfelelő válaszlépés volt a szíriai rezsim által elkövetett barbár vegyifegyver-támadásra. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint az amerikai akció célja az, hogy a szíriai kormányt elrettentse az újabb hasonló támadásoktól.

A Downing Street illetékese kijelentette, hogy a vegyifegyver-támadás kiindulópontja az amerikaiak által célba vett szíriai támaszpont volt.
Sir Michael Fallon brit védelmi miniszter péntek reggel a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: a brit kormány az amerikai akció előkészítése során, az utóbbi néhány napban „szoros kapcsolatban állt" Washingtonnal.
Fallon szerint az Egyesült Államok arra a következtetésre jutott, hogy elfogytak a vegyifegyver-támadás következményeinek kezelésére használható békés, diplomáciai eszközök, és a szíriai rezsim további hasonló támadásainak elrettentésére döntöttek a szíriai légitámaszpont elleni „megfelelő mértékű, korlátozott akcióról".
Arra a kérdésre, hogy London tudott-e a készülő amerikai légitámadásról, Michael Fallon elmondta: James Mattis amerikai védelmi miniszter csütörtökön kora este „konzultált" vele arról, hogy a brit kormány miként ítéli meg Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének felelősségét a vegyifegyver-támadásban, és áttekintették a lehetséges orosz reakciókat.
James Mattis ezután megvizsgálta, hogy „milyen opciókat terjesszen" Donald Trump amerikai elnök elé, majd nem sokkal később ismertette a brit kormánnyal Trump döntését a légitámadás elrendeléséről – mondta a brit védelmi miniszter.

Arra a kérdésre, hogy ha lesz újabb amerikai katonai akció Szíriában, abban a brit fegyveres erők részt vennének-e, Fallon kijelentette: Londonhoz „nem érkezett ilyen kérés", és az amerikai akció nem része az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen alakult koalíció műveleteinek. Fallon szerint az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy ez önálló amerikai katonai fellépés volt.

Arra a kérdésre, hogy a brit kormánynak vannak-e egyértelmű bizonyítékai a szíriai rezsim felelősségére a vegyifegyver-támadásban, a brit védelmi miniszter azt mondta: London megítélése szerint a rendelkezésre álló hírszerzési adatok alapján „nagyon valószínű", hogy a támadást az Aszad-kormány követte el. Megismételte: „a nagyon korlátozott, megfelelő mértékű" amerikai katonai fellépés célja az, hogy Aszadot elrettentse az újabb hasonló támadásoktól.


* * *



Izrael üdvözölte az amerikai légicsapást

Izraelben a miniszterelnöki hivatal, az államfő, miniszterek és ellenzéki politikusok egyaránt üdvözölték az Egyesült Államok péntek hajnali rakétatámadását a szíriai Homsz egyik légi támaszpontja ellen – jelentette április 7-én, péntek reggel a helyi közszolgálati rádió.
A rádió közlése szerint Izraelt előre értesítették Washingtonból a tervezett katonai lépésről. A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Donald Trump amerikai elnök erős és világos üzenetet küldött arról, hogy elfogadhatatlan a vegyi fegyver bevetése.
„Izrael teljes mértékben támogatja Trump elnököt, és reméli, hogy ez határozott üzenet a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének szörnyű tetteivel szemben nemcsak Damaszkuszban visszhangzik majd, hanem Teheránban, Phenjanban és máshol is"- hangsúlyozta a hivatalos közlemény.

Reuven Rivlin államfő szerint Donald Trump amerikai elnök és az amerikai hadsereg egyértelmű és határozott lépései megfelelő és elvárható választ adtak a vegyi fegyver rettenetes használatára az ártatlan civilekkel szemben.
„Amerika a szabad világ számára példát mutatott, hogy tegyen meg minden szükséges lépést a Szíriában zajló atrocitások befejezéséhez"- vélekedett az izraeli államfő.

Jiszrael Kac hírszerzési miniszter üdvözölte a szerinte jelentős ideológiai és stratégiai hatású légicsapást. Szerinte szükséges válasz volt egy világhatalom részéről a határvonalak meghúzására egy brutális diktátorral szemben, és egyértelmű jelzés az Irán vezette tengely támogatóinak is.
A Cionista Tábor nevű ellenzéki párt egyik képviselője, Omer Barlev üdvözölte az amerikai elnök lépését, és reményét fejezte ki, hogy nem egyszeri esemény történt. Szerinte a légicsapás azt az amerikai szándékot jelzi, hogy Washington részese legyen a közel-keleti eseményeknek, és megértesse Oroszországgal, hogy nyomást kell gyakorolnia az Aszad-rezsimre a szörnyű mészárlás megfékezése végett.

Jichák Hercog, a Cionista Tábor és a parlamenti ellenzék vezetője is megszólalt. „Trump elnök döntése, a Tomahawk rakéták támadása a szíriai légi bázis ellen fontos üzenet a megfelelő időben és a megfelelő helyen a damaszkuszi hentesnek" – mondta Hercog.