Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aszad akadályozza a békefolyamatot, Moszkva pedig segíti őt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 17. 18:19

Az amerikai külügyminiszter azzal vádolta február 17-én, hétfőn Bassár el-Aszad szíriai elnököt, hogy akadályozza a békefolyamatot, Oroszországot pedig arra szólította fel, hogy a válság rendezésére tegyen erőfeszítéseket a damaszkuszi rezsim támogatása helyett.

John Kerry jakartai látogatása alkalmával mondta ezt, két nappal azután, hogy eredménytelenül ért véget a Szíriáról folyó genfi béketárgyalások második fordulója. A külügyminiszter szerint a szíriai elnök arra játszik, hogy a harcmezőn győzzön, ahelyett, hogy jóhiszeműen tárgyalna az ellenzékkel. Az Aszad-rezsim folytatja saját népe bombázását, rombolja országát, s ezt sajnálatos módon Irán, a libanoni síita Hezbollah és Oroszország egyre nagyobb támogatásával teszi – mondta John Kerry.

„Oroszországnak részt kell vennie a megoldásban, ahelyett, hogy még több fegyvert szállít és még több segítséget nyújt a szíriai rendszernek" – mondta sajtótájékoztatóján az amerikai külügyminiszter.

A genfi nemzetközi értekezlet első kudarca után két héttel a szíriai ellenzék és a vezetés közötti második tárgyalási forduló sem vezetett eredményre.

A Genf-2 néven ismert konferencia célja az, hogy véget vessenek a szíriai polgárháborúnak, amelynek az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns aktivistaszervezet szerint már több mint 140 ezer halottja van, s amelynek következtében az ENSZ szerint milliók menekültek el otthonukból.

Az ENSZ égisze alatt január óta Genfben folyó tárgyalások kezdete óta legalább 6 ezer embert öltek meg Szíriában a londoni székhelyű OSDH szerint. Oroszország, a damaszkuszi rendszer fő támasza és fegyverszállítója Kínával együtt az ENSZ Biztonsági Tanácsának három határozattervezetét vétózta meg, amelyekkel nyomást akartak volna gyakorolni Bassár el-Aszadra.