Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aszadék kezén Aleppó óvárosa

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 8. 10:28

A szíriai kormányerők és szövetségeseik december 7-ére, szerda reggelre teljesen visszafoglalták a felkelőktől Aleppó óvárosát – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet, amely kiterjedt aktivistahálózattal rendelkezik a közel-keleti országban.

A hadsereg gyors térnyerése részeként kedden kezdett el benyomulni az óvárosba. Ennek az előretörésnek az eredményeként vesztették el a felkelők az elmúlt két hétben az általuk 2012 óta ellenőrzött keleti városrész kétharmadát.

A damaszkuszi rezsim erői kedden elfoglalták az észak-szíriai nagyváros stratégiailag fontos as-Saar negyedét, majd a város nemzetközi repülőteréhez vezető főutat.