Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Atomrobbantás – Japán és Kína is elítéli

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 12. 13:11

Abe Sindzo japán miniszterelnök elítélte és „rendkívül sajnálatosnak” nevezte február 12-én kedden, hogy Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre, mert azzal Phenjan „megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy sor határozatát”.

Abe azonnal rendkívüli kormányülést hívott össze. Ezután a kormányfő a parlamentben közölte: „utasítottam a minisztereket, hogy gyűjtsenek össze és elemezzenek ki minden lehetséges információt, valamint hogy erősítsék meg az ellenőrző rendszert." S hozzátette: „a nemzetközi közösséggel együttműködve minden lehetséges intézkedést meg fogunk hozni ennek a problémának a megoldására, köztük azt, hogy felülvizsgáljuk a (Phenjannal szembeni) szankcióinkat."

Az ENSZ-ben hozott szankciókon kívül Japán saját büntetőintézkedéseket is bevezetett Phenjan ellen, miután Észak-Korea 2006-ban végrehajtotta első atomrobbantását. Ezek közé tartozik a teljes kereskedelmi embargó és vízummegtagadás az észak-koreai állampolgároknak. Ezen kívül japán lakosok csak külön engedéllyel utalhatnak pénzt Észak-Koreába.

A védelmi minisztérium bejelentette: vizsgálni fogják, hogy a robbantás nem okozott-e sugárszennyezést a légkörben.

1595949061

Kína „határozott ellenzését" fejezte ki az észak-koreai atomrobbantással kapcsolatban, és a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését céltó hatoldalú tárgyalások folytatását sürgette kedden külügyminisztériumi közleményében.

Peking arra szólította fel Phenjant, hogy ne tegyen olyat, amivel súlyosbítaná a helyzetet, továbbá valamennyi érintett felet nyugalomra és önmérsékletre intette. A közlemény nem helyezett kilátásba szankciókat.

A hivatalos reakcióval Kínában nem siettek, az ország Dél-Korea, Japán, valamint Moszkva és Washington után adta csak ki közleményét. A kínai központi televízió korábban csak annyit közölt, hogy az Észak-Koreával határos Csilin tartományban érezték a detonáció kiváltotta földmozgást.

Peking decemberben szokatlanul nyíltan bírálta szomszédját, amikor az nagy hatótávolságú rakétával műholdat állított pályára, s ezzel megsértette az ENSZ határozatait. Kína a térségbeli stabilitás és béke veszélyeztetéseként értékelte a phenjani akciót, és Észak-Korea elítélése mellett szavazott az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol vétójoga van.

Észak-Korea bírálata a kínai médiában is meg-megjelent az elmúlt időben. A Global Times című lap például kommentárjában azt szorgalmazta, hogy Peking akár úgy is megpróbálhatná jobb belátásra bírni Phenjant, hogy leállítja az ország segélyezését.

Az utóbbi időben több jel mutatott arra, hogy a phenjani vezetés megorrolt tradicionális barátaira, Moszkvára és Pekingre, amiért ők is beálltak abba a sorba, melynek tagjai „korlátozni szeretnék" az országot abban, hogy „békés célokra használja a világűrt".

Szakértők egy része hosszú ideje meg van győződve arról, hogy Peking befolyását Észak-Koreára túlbecsüli a Nyugat. Phenjan – szerintük – mindenekelőtt az Egyesült Államokkal kereste és keresi a kapcsolatot, atomprogramja leállításával összefüggésben tőle várt biztonsági garanciákat.