Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az amerikai haderő elszenvedte első veszteségét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 6. 20:38

Halottnak nyilvánítottak egy amerikai tengerészgyalogost, aki a Perzsa-öbölbe vetetette magát egy MV-22-es Osprey billenőrotoros repülőgépről, amikor úgy tűnt, hogy a jármű vízbe zuhan – közölte október 5-én, vasárnap az amerikai haditengerészet.

A 21 éves Jordan L. Spears tizedes az amerikai fegyveres erők első tagja, aki az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni amerikai katonai műveletekhez köthető tevékenység közben vesztette életét. A tengerészgyalogost azt követően nyilvánították halottnak, hogy kudarcot vallottak a felkutatására irányuló kísérletek.

A Pentagon hivatalosan nem részletezte, minek minősül a haláleset, noha John Kirby ellentengernagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője elismerte, hogy a Makin Island hadihajó, amelynél az incidens történt, az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) alá tartozik, és közvetve támogatás nyújt az iraki és szíriai IÁ-célpontok elleni légicsapásoknak.

Az Ospreyről ketten vetették magukat a vízbe, amikor röviddel a felszállás után úgy tűnt, hogy a repülő lezuhan. A pilóta visszanyerte a gép feletti uralmat és visszaszállt a fedélzetre. A másik tengerészgyalogost kimentették, Spears keresését csütörtökön állították le.