Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az emlékezés napja

Szöveg: Trautmann Balázs (washingtoni tudósító) |  2015. május 27. 11:21

Május utolsó hétfője minden évben a megemlékezésé az Egyesült Államokban: a számtalan háborút megvívott ország hősi halottaira emlékezik.

1595994378

A hagyomány több mint egy évszázados, hiszen az amerikai polgárháború katonaáldozatairól, az itt elhunyt északi katonafoglyokról már 1865. május elsején megemlékeztek a dél-karolinai Charlestonban. A tízezer főt megmozgató tisztelgésről az akkori országos sajtó is beszámolt.

1595994378

Az immár mindkét oldal katonahőseiről megemlékező nap, a Memorial Day 1882-ben nyerte el jelenleg is használt nevét. Sokáig május 30-án tartották a megemlékezéseket, de a háromnapos hétvégét elősegítendő, 1968. június 28-án törvényben rögzítették a jelenleg is használt, május utolsó hétfőjét mint szövetségi, azaz az egész országra kiterjedő ünnepnapot.

1595994379

S hogy az ünnep mennyire nem üresen csengő szó, azt május 25-én, hétfőn délután az Arlingtoni Nemzeti Temetőben láthattam. Illetve már az odavezető metrón is, amely zsúfolt volt a talán legfontosabb nemzeti katonai emlékhelyre igyekvő látogatókkal, családokkal s persze turistákkal. A sírok mindegyikére egy-egy szál rózsa került hétfő reggelre, s a sírkő elé tűzött amerikai zászló sem hiányozhatott − erről az amerikai 3. gyalogoshadosztály gondoskodott, minden szolgálatra alkalmas katonáját bevonva a műveletbe.

1595994379

Az amerikai hadsereg legrégebbi, 1784-ben szervezett alakulata adja a díszőrségek tagjait is, mind Arlingtonban, mind az Egyesült Államok más katonai temetőiben, helyszínein.
A különleges kiképzést kapott katonák teljesítenek szolgálatot az ismeretlen katona sírjánál is. 1948. április 6-a óta a hadosztály katonái éjjel-nappal őrzik az első és a második világháború, a koreai háború egy-egy névtelen katonájának síremlékét.

1595994379

A vietnami háborúból származó katonát 1998-ban exhumálták, s DNS-minták segítségével azonosították. Az amerikai légierő főhadnagya, Michael Joseph Blassie 1972-ben Vietnam felett halt hősi halált, földi maradványait a család kérésére 1998. június 11-én a Jefferson Barracks nemzeti temetőben helyezték újra földi nyugalomra. Arlingtoni síremlékének helyére egy, az Egyesült Államok minden elesett vagy eltűnt katonájának, tengerészének emlékét őrző márványlap került.

1595994379

A jelenleg 253 hektáros, de bővítés alatt álló, óriási temetőben szinte elvesztek a látogatók ezrei. Csendes, nyugodt kora nyári napon kerültek az emlékezés virágai, koszorúi a végtelen sorokban húzódó, egyforma sírkövek elé. A látogatók virágai elborították a Kennedy-síremléket, a friss sírhantokat, a gyakran egymás mellé eltemetett, egy támadásban életüket veszített katonák sírköveit.

1595994380

Fotó: Kőműves Anita