Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ENSZ BT-ben tárgyalt a szerb és a koszovói kormányfő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 6. 9:30

A Belgrád és Pristina közötti párbeszéd folytatásáról, a nyugat-balkáni régió békéjéről, illetve a Koszovóról szóló brüsszeli megállapodásban foglaltak végrehajtásáról tárgyalt Aleksandar Vucic szerb és Hashim Thaci koszovói kormányfő New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsának Koszovóról szóló ülését megelőzően.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) pénteki beszámolója szerint a két kormányfő egyetértett abban, hogy a Belgrád és Pristina közötti párbeszédet minél hamarabb folytatni kell.

„Eltérő elképzeléseink vannak Koszovó függetlenségével kapcsolatban, de úgy gondolom, hogy a teljes térség stabilitására kell gondolnunk, és jobb, ha a problémákat párbeszéd útján rendezzük, és nem más módon" – fogalmazott az RTS-nek nyilatkozva Vucic.

Thaci a Facebookon számolt be a találkozóról. Azt írta, hogy Koszovó továbbra is elkötelezett az EU-integráció és a szomszédokkal folytatott párbeszéd mellett.

Az ENSZ BT ülésén sürgették az új koszovói kormány megalakítását, amely hat hónapja várat magára. A politikai bizonytalanság miatt késlekednek a szükséges reformok, illetve a Belgrád-Pristina párbeszéd folytatása is – állapították meg. Az ország jövő évi költségvetésének elfogadása nélkül pedig – gazdasági szakértők szerint – csődbe is mehet az állam.

Koszovó 1999-ben került ENSZ- és NATO-felügyelet alá, miután a szerb-koszovói konfliktust úgy oldották meg – és kerültek el egy esetleges humanitárius katasztrófát -, hogy a NATO légi hadműveletet indított az akkori Jugoszlávia ellen. Az ENSZ BT 1244-es határozatát 1999. június 10-én fogadták el. Ez Koszovó számára autonómiát jelentő jogokat, valamint önálló közigazgatás kiépítését helyezte kilátásba, ugyanakkor elismerte az akkori Jugoszlávia területi egységét. Ezt követően 2008-ban Koszovó kikiáltotta függetlenségét, amit a világ 108 országa elismer, de Szerbia nem, Belgrád ugyanis történelme és kultúrája bölcsőjének tartja a főleg albánok lakta egykori tartományt. Emellett a Belgráddal szövetséges Moszkva szerint sem független állam Koszovó, így Oroszország folyamatosan megvétózza Koszovó ENSZ-taggá válását.

Ezzel kapcsolatban Hashim Thaci felszólalásában kiemelte: Pristina mindent megtett annak érdekében, hogy az országban élő szerb kisebbséget integrálja, Szerbiától pedig azt várja, hogy országát a továbbiakban ne gátolja a nemzetközi szervezetekhez való csatlakozásban.

Vucic ugyanakkor megismételte kormánya álláspontját, miszerint soha nem fogják elismerni Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét, az ott élők szerbek számára azonban a lehető legjobb feltételeket szeretnék megteremteni.