Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az EU, illetve a NATO vezetése elítélte a koppenhágai támadásokat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. február 16. 10:23

Donald Tusk, az uniós országok csúcsvezetőit összefogó Európai Tanács elnöke és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hivatalos nyilatkozatban, Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke pedig Twitter-bejegyzésben ítélte el a koppenhágai fegyveres támadásokat.

Tusk szerint Európát ismét olyan cselekmény rázta meg, amely a jelek szerint „alapvető értékeink és szabadságaink ellen intézett brutális terrortámadás" volt. Az ilyen cselekedetek – tette hozzá a lengyel politikus – csak megerősítik azok elszántságát, akik mindenfajta szélsőségességgel szemben küzdenek.

Az Európai Tanács elnöke utalt arra, hogy a csütörtöki brüsszeli EU-csúcstalálkozón megfogalmazták a terrorizmus elleni harc újabb kiemelt szempontjait, és hangoztatta, hogy előre fognak lépni e szempontok érvényesítésében, együttesen fognak szembeszállni a fenyegetéssel.

Stoltenberg, az észak-atlanti szervezet első számú civil tisztségviselője elfogadhatatlannak bélyegezte a „nyitott, szabad és demokratikus társadalmak, illetve a dániai zsidó közösség ellen elkövetett támadásokat". A norvég politikus hangsúlyozta, hogy a NATO kiáll Dánia, a szövetség tagja mellett a terrorral szemben.

Schulz azt hangsúlyozta, hogy az ilyen gyáva támadások az alapvető értékeket veszik célba, de – szögezte le – Európa nem fog meghajolni a terror előtt, hanem minden körülmények között meg fogja védelmezni a szabadságot.

Az első koppenhágai támadás szombat délután történt: a támadó automata fegyverrel belőtt a Krudttoenden kulturális központ ablakán, ahol épp a véleménynyilvánítási szabadságról tartottak előadást, és az előadó egy svéd művész, Lars Vilks volt, aki korábban karikatúrát készített Mohamed prófétáról. Testőrei elrántották a művészt, akit így nem ért lövés, de egy másik, 55 éves férfi meghalt, három rendőr pedig megsebesült.

A másik, éjfél utáni lövöldözésnek egy zsinagógánál egy zsidó biztonsági őr esett áldozatul, és két rendőr megsebesült.
Vasárnap kora reggel a valószínűsített támadót a rendőrök a Norrebro pályaudvar közelében lelőtték, amikor visszatért ahhoz a házhoz, amelyet a hatóságok akkor már szemmel tartottak.