Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az EU Oroszországot is bevonná a Maliban tervezett kiképző misszióba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 21. 8:30

Az Európai Unió Oroszországot is bevonná a Maliban tervezett katonai kiképző misszióba, de Oroszország visszautasította a brüsszeli felkérést – közölte értesülését február 20-án, szerdán a Kommerszant című orosz napilap.

A tekintélyes politikai-gazdasági napilap szerint Catherine Ashton uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő kedden Brüsszelben tett javaslatot a mali küldetésben való részvételre Szergej Lavrovnak. Az orosz külügyminiszter azzal utasította el a felkérést, hogy Brüsszel és Moszkva között nincs keretegyezmény a válsághelyzetek kezelésében való együttműködésről.

A Kommerszant emlékeztetett arra, hogy Moszkva és Brüsszel képviselői már 2008-ban megállapodtak egy ilyen keretegyezmény aláírásáról. A részletekről folyó tárgyalásokon azonban a Kreml ragaszkodott ahhoz, hogy ne csak Oroszország vehessen részt az Európai Unió béketeremtő misszióiban, hanem az unió is a hasonló orosz műveletekben, orosz vezénylés alatt, mindkét esetben önkéntes alapon.

Az utóbbi lehetőséget elvetik Brüsszelben, minthogy erre az EU-nak nincs jogosultsága – írta a Kommerszant.

Oroszország az Európai Unió csádi és a közép-afrikai köztársasági misszióiban vett részt eddig.

Szergej Lavrov azt is közölte, hogy Moszkva továbbra is segítséget nyújt Mali kormányának a kétoldalú együttműködés keretei között.

A Roszoboronexport orosz álami fegyverexportőr cég vezérigazgatója a múlt szerdán arról tájékoztatott, hogy a mali kormány megrendelésére utoljára január végén szállítottak lőfegyvereket a nyugat-afrikai országba. Anatolij Iszajkin közölte, hogy az export teljesen legális módon, a nemzetközi erők tudomásával, a bamakói hatóságokkal együttműködve történik. Mali kormánya páncélozott járműveket, helikoptereket is rendelt Oroszországtól. Az újabb szállításokról folynak a tárgyalások – mondta a Roszoboronexport vezetője, aki úgy fogalmazott, hogy igyekeznek a mennyiséget az igényekhez igazítani.

Az uniós külügyminiszterek hétfőn hoztak hivatalos döntést arról is, hogy Brüsszel közel ötszáz katonát küld Maliba. Az európai kiképzők nem csupán fegyverforgatásra tanítják majd a mali katonákat, hanem tanfolyamon oktatják ki őket a hadviseléssel kapcsolatos, illetve a humanitárius jog előírásaiból is. Magyarország tíz fővel járul hozzá az EU mali missziójához.