Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az európai terrorveszély mértékét elemzi a különbizottság

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. szeptember 13. 13:41

Az Európai Parlament (EP) szeptember 12-én, kedden megválasztotta annak a különbizottságnak a tagjait, amelynek létrehozását júliusban szavazta meg, és azzal a feladattal bízta meg, hogy feltárja a terrorizmus elleni uniós harc gyakorlati és jogi hiányosságait.

A különbizottság az európai terrorveszély mértékét elemzi majd, és feltárja azokat az esetleges hibákat, amelyek hozzájárulhattak, vagy a jövőben hozzájárulhatnának újabb terrortámadások elkövetéséhez.

A bizottság feladata lesz, hogy megvizsgálja a külső határok ellenőrzésével kapcsolatos intézkedések végrehajtását, a tagállamok közötti információcsere hiányosságait, az európai adatbázisok átjárhatóságát, a terrorellenes törvényeknek az alapjogokra gyakorolt hatását, a radikalizálódást megelőző és a társadalomba való visszailleszkedést célzó programok hatékonyságát, valamint a pénzmosás és a terrorcselekményeket finanszírozó források felszámolásának lehetőségeit.

A 30 képviselőből álló bizottság mandátuma egyelőre 12 hónapra szól. A bizottságnak félidős és zárójelentést kell bemutatnia, amelynek elkészítéséhez a többi között tagállami parlamenteket, hatóságokat, bűnüldöző szerveket is felkeres – közölte az Európai Parlament.

A bizottság csütörtökön tartja első ülését – tették hozzá.