Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az iraki vallási ellentétek miatt kiterjedhet a konfliktus az egész térségre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 17. 10:34

Az iraki vallási ellentétek miatt fennáll a veszélye annak, hogy a konfliktus kiterjed az egész térségre – figyelmeztetett június 16-án, hétfőn Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. Az iraki lázadás ügyében szerdán és csütörtökön összeül az Arab Liga.

Ban Ki Mun üdvözölte Ali asz-Szisztáni ajatolláhnak, a legfőbb iraki síita vallási méltóságnak a közleményét, amely szerint az ország egységére van most szükség. A főtitkár szerint az ajatolláh „nagyon bölcs és befolyásos" vallási vezető.

Ban Ki Mun „mélységesen nyugtalanítónak" nevezte azokat a jelentéseket, amelyek szerint az iraki városokat lerohanó szélsőséges szunnita lázadók az elfogott iraki katonák tucatjait mészárolták le, és kijelentette, hogy ezeknek a tetteknek a felelőseit bíróság elé kell állítani.

A lázadók feltettek az internetre több olyan fotót, amelyek szerint az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) álarcos emberei lőfegyverrel kivégeztek több tucatnyi elfogott iraki katonát. Hátul összekötözték a kezüket, majd arra kényszerítették őket, hogy arccal lefelé befeküdjenek egy sekély gödörbe. A következő képeken a katonák vérbe fagyva láthatók több helyszínen. Az iraki hadsereg szóvivője vasárnap megerősítette a fényképek valódiságát, hozzátéve, hogy tudnak a katonák tömeges lemészárlásáról.

Ban Ki Mun arra kért minden iraki szervezetet: gondoskodjanak arról, hogy tagjaik, követőik ne álljanak bosszút a szélsőségesek tetteiért. A nemzetközi közösséget pedig arra kérte, hogy egységesen álljon Irak mögé, legyen vele szolidáris.

Az Arab Liga bejelentette hétfőn, hogy tagországainak külügyminiszterei szerdán és csütörtökön összeülnek a szaúd-arábiai Dzsiddában, és arról tanácskoznak, hogy „milyen intézkedéseket" hozzanak az „iraki válságos helyzet" megoldása érdekében. Nabíl al-Arabi, a liga főtitkára közölte, hogy a szervezetet „nagyon aggasztja a terroristáknak az irakiak és számos város elleni támadásainak megsokszorozódása".