Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az iráni külügyminiszter szerint nem biztos, hogy elkerülhető a háború a térségben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. szeptember 24. 10:35

Nem biztos, hogy elkerülhető a háború a térségben – jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter az amerikai CBS televíziónak adott interjújában szeptember 22-én.

Az iráni diplomácia vezetője úgy fogalmazott: „nem bizakodom, hogy elkerülhetünk egy háborút". Ugyanakkor leszögezte: hazája nem kezdeményez háborút. De „bárki kezdeményezzen is háborút, biztosan nem ő fejezi be" – tette hozzá. Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon ezen mit ért, Zaríf azt felelte: „ez azt jelenti, hogy a háború nem lesz korlátozott".

A perzsa állam külügyminisztere rossz döntésnek, „helytelen iránynak" nevezte az amerikai kormányzat pénteki bejelentését, amely szerint Washington katonákat és fegyvereket küld Szaúd-Arábiába. „Nem hiszem, hogy ez a megközelítés segít. Szerintem a jemeni háború befejezése segít" – fogalmazott. Az iráni külügyminiszter megismételte, hogy a szaúdi olajlétesítmények ellen a múlt héten elkövetett dróntámadásban Teheránnak „nem volt szerepe".

Mohamed Dzsavád Zaríf múlt csütörtökön még háborúval fenyegetett abban az esetben, ha Szaúd-Arábia vagy az Egyesült Államok támadást intézne hazája ellen. A CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában akkor azt mondta: „mi nem akarunk katonai konfrontációt, de egyetlen pillanatig sem fogunk habozni, hogy megvédjük területeinket". A külügyminiszter akkor a jemeni húszikat okolta a szaúdi támadásért. A CNN-interjúban azt is leszögezte: Teherán nem akarja újratárgyalni az atomprogramjára vonatkozó megegyezést abban az esetben, ha Washington nem oldja fel az Irán ellen hozott szankciókat.