Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Iszlám Állam jelentkezett a nigeri rajtaütés elkövetőjeként

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2019. május 18. 8:01

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett május 16-án a mali határ közelében kedden végrehajtott rajtaütés elkövetőjeként, amelyben a legfrissebb jelentések szerint 28 nigeri katona vesztette életét.

A szélsőségesek a szócsövükként szolgáló Aamák „hírügynökségen" keresztül jelentkeztek a támadás a elkövetőiként, de állításuk alátámasztására nem szolgáltattak bizonyítékot. Abdoul-Aziz Toure, a niameyi kormány egyik szóvivője a nap folyamán megerősítette a halottak számát, hozzátéve, hogy hat katona is megsebesült a történtekben. Az előző nap Abdourahamane Zakaria kormányszóvivő még legalább 17 halottról és 11 eltűntről számolt be.

A katonai járőröket kedden érte támadás a nyugati fekvésű Tongo Tongo település közelében, a Tillabéri régióban. Értesülések szerint a támadók is veszteségeket szenvedtek, azok számáról azonban továbbra sincsenek információk. A határ menti térséget iszlamista szélsőségesek használják előszeretettel visszavonulási területként.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet helyi ága 2017 októberében támadott meg a térségben egy amerikai-nigeri járőrcsoportot. A rajtaütésben négy amerikai és négy nigeri katona vesztette életét. Niger nyugati csücskében, a mali és a Burkina Fasó-i határ közelében számos iszlamista csoport aktív, amelyek egy része az Iszlám Államnak, mások viszont az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak fogadtak hűséget.