Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Iszlám Állam vállalta a jordániai merényletet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 22. 8:11

Az Iszlám Állam jelentkezett december 20-án, kedden a vasárnapi jordániai támadás elkövetőjeként, amely Karakban tíz halálos áldozattal járt. A terrorszervezet közlése szerint „a kalifátus négy katonája” gépfegyverekkel és kézigránátokkal felfegyverkezve hajtotta végre az akciót.

A támadók kora délután előbb járőröző rendőrökre lőttek, majd autójukkal Karak városba menekültek, és bevették magukat a híres középkori várba. Ezt követően a rendőrök erősítést kaptak a különleges erőktől, amelyek körülvették a terroristákat, majd megostromolták állásaikat, és kiűzték őket. Az akció ezzel még nem ért véget: csak órákkal később sikerült végezni a négy támadóval a hatalmas várrendszerben.

A halálos áldozatok közül hét rendőr, kettő jordániai civil, egy pedig kanadai turista. A tűzharcban sokan megsebesültek, huszonkilenc embert kórházba kellett vinni.

Karak vára a 12. században épült, és híres turisztikai látványosság.

Jordánia azon néhány arab állam egyike, amely részt vesz az Iszlám Állam szíriai állásai elleni, amerikai vezetésű légi támadásokban.