Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Iszlám Állam vállalta a nizzai vérengzést

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 16. 18:40

„Az az ember, aki a nizzai gázolásos műveletet végrehajtotta, az Iszlám Állam egyik katonája volt” – jelentette a a dzsihadista szervezethez köthető Amaq hírügynökség.

„Ő hajtotta végre a műveletet, válaszul a felhívásokra, hogy célba kell venni azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyek részei az Iszlám Állam ellen harcoló koalíciónak" – olvasható a közleményben.

Közben újabb négy embert vettek őrizetbe Franciaországban a csütörtöki nizzai terrortámadás tunéziai merénylőjének környezetéből – jelentette az AFP július 16-án, szombaton bírósági forrásra hivatkozva.