Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az izraeli hadsereg halottá nyilvánította az eltűnt katonát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 27. 8:29

Az izraeli hadsereg július 25-én, pénteken halottnak nyilvánította Oron Sault, az az egyik gázai övezeti összecsapás után eddig eltűntként nyilvántartott katonát.

Az elit „Goláni" hadosztály őrmesterét egy közleményben olyan, csatában elesett katonának nyilvánították, akinek sírhelye ismeretlen helyen van. A határozatról értesítették a családot a katonai hatóságok, köztük a hadsereg a kérdésben illetékes vallási bíróságot vezető rabbi.

Mivel a katona eltemetésének helye ismeretlen, a családnak nem kell temetést rendeznie.

A huszonegy éves Oron Saul annak a katonai járműnek volt egyik utasa, amelyet egy héttel ezelőtt a Hamász radikális palesztin mozgalom fegyveresei felrobbantottak egy közelről rálőtt páncéltörő rakétával a Gáza város Sedzsáíja nevű negyedében folyó harcokban. A páncélos mind a hét utasa életét vesztette. Hat katona földi maradványait sikerült azonosítani, és eltemették őket. A szemtanúk elbeszélése szerint a felrobbantott jármű egy hatalmas tűzgömbbé változott, és senkinek sem maradhatott benne esélye a túlélésre.

Az incidens után a Hamász bejelentette, hogy elraboltak egy Áron Saul nevű izraeli katonát, akinek az azonosító számát is közölték. Az iszlámista szervezetek és Izrael között már többször volt olyan fogolycsere, amelyben élő foglyokat cseréltek ki halottak földi maradványaira. Ilyen volt például 2008-ban a Hezbollah szélsőséges libanoni síita szervezettel megkötött egyezmény, amikor két megölt katona holttestéért öt libanoni foglyot adott át Jeruzsálem.