Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az izraeli hadsereg lerombolt egy mecsetet és több épületet Ciszjordániában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 30. 19:33

Izraeli katonák több épületet – köztük egy mecsetet – leromboltak egy ciszjordániai palesztin faluban április 29-én, kedden, azon a napon, amelyen lejárt az időközben befagyasztott közel-keleti béketárgyalások határideje.

Az akció több száz katona részvételével Hirbet-el-Tavílban zajlott le, hat földgyalu bevetésével, amelyeket Izrael az engedély nélküli épületek lerombolására használ. Palesztinok szerint viszont ilyen izraeli engedélyeket gyakorlatilag lehetetlen megszerezni.

A palesztinok szerint kapcsolat van az akció és a béketárgyalások határidejének lejárta között.

A falu lakói elmondták, hogy a kőmecsetet 2008-ban építették, és a katonák a lerombolása előtt kihozták belőle a szent iratokat és az imaszőnyegeket.

A többi lerombolt létesítmény között van három családi ház, istállók és egy közösségi kút. A helybeliek szerint 30 ember hajléktalanná vált.

Az izraeli hadsereg közleményében az állt, hogy nyolc létesítményt, köztük egy használatban lévő mecsetet romboltak le, mert azok illegálisan épültek egy veszélyes katonai gyakorlóövezeten belül, ahol éles lőszerrel lőnek.

Jászir Abed Rabbo, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) egyik vezető tisztségviselője a helyi rádióban nyilatkozva azt mondta, hogy nincs mód visszatérni az amerikai közvetítéssel létrejött béketárgyalásokhoz „ezzel a hódító, fajgyűlölő megszállóval".

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a múlt héten függesztette fel a béketárgyalásokat, miután a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette PFSZ megállapodást írt alá addigi ellenlábasával, a Gázai övezetet irányító radikális Hamásszal. A dokumentum előirányozza egy technokrata kormány megalakítását öt héten belül, illetve palesztin választásokat hat hónappal később.