Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az orosz és a szíriai légierő egy hétig nem bombázta Aleppót

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 26. 10:21

Az elmúlt hét nap alatt nem mért légicsapásokat Aleppó szíriai város környékén az orosz és a szíriai légierő – jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője október 25-én, kedden Moszkvában a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

Konasenkov vezérőrnagy szerint hat humanitárius folyosó még mindig nyitva áll a polgári lakosság előtt, hogy elhagyhassa a város szíriai kormányerők által körülzárt keleti negyedeit.
A szóvivő elmondta, hogy hétfő este 48 nőnek és gyereknek sikerült távoznia Aleppóból, szíriai és orosz katonák kíséretében. Szavai szerint ők orvosi ellátást, meleg élelmet és átmeneti szállást kaptak.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Szövetségi Tanács (parlamenti felsőház) külügyi bizottságának hétfői tanácskozásán Konasenkovtól eltérően még azt hangoztatta, hogy Aleppónál szombaton véget ért a háromnapos humanitárius célú tűzszünet, amely alatt a polgári lakosok és a fegyvereiket hátrahagyó kormányellenes felkelők elhagyhatták a várost. Rjabkov bejelentette, hogy Moszkva nem tervezi a fegyvernyugváshoz való visszatérést.

A Moszkva és Damaszkusz által csütörtökön egyoldalúan életbe léptettet fegyvernyugvás második napján Szergej Rudszkoj altábornagy, az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője közölte, hogy terroristák elzárták és tűz alatt tartják a humanitárius folyosókat.

Az Egyesült Államok és több nyugat-európai ország kormánya azzal vádolta meg Szíriát és Oroszországot, hogy a polgári lakosságot és a mérsékelt szíriai fegyveres ellenzéket bombázza. Damaszkusz és Moszkva ezzel szemben azt állítja, hogy a terroristákra mér légicsapásokat, és Washington képtelen elválasztani a mérsékelt ellenzék fegyvereseit a terroristáktól.