Az oroszok hosszú távra terveznek Szíriában
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. augusztus 13. 12:15Oroszország állandó katonai támaszponttá készül átalakítani a szíriai Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő légibázisát, amely a dzsihadisták elleni légicsapásokhoz használt orosz gépeket szolgálja ki – közölte augusztus 11-én, csütörtökön az Izvesztyija című napilapnak adott interjújában Franc Klincsevics, az oroszországi Szövetségi Tanács (felsőház) védelmi bizottságának alelnöke.
Az orosz honatya megállapította: az orosz segítség mind a felderítő tevékenységet, mind a tűzerőt illetően lehetővé teszi a szíriai hadsereg számára, hogy hatékonyan hajthassa végre hadműveleteit. „Oroszország tudatában van annak, hogy ha nem hoz megfelelő intézkedéseket, a terrorista fenyegetés saját határait is elérheti" – mondta a szenátor.
Márciusban Vlagyimir Putyin elnök elrendelte a Szíriában harcoló orosz katonai erő fő része kivonásának megkezdését. Leszögezte ugyanakkor, hogy a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légibázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény folytatja működését. Putyin szerint Szíriában „a kitűzött feladatok megoldásához elegendő" orosz katonai erő maradt, ezeknek az egységeknek a feladata a tűzszünet betartásának felügyelete és az országon belüli politikai párbeszéd feltételeinek biztosítása.
Oroszország Bassár el-Aszad elnök támogatására 2015. szeptember 30-án kezdte meg légicsapásait Szíriában a „terrorista célpontok" ellen. Egy hónappal korábban orosz–szíriai megállapodás született, amely az orosz erőknek a Hmejmim szíriai orosz támaszponton történő állomásozását szabályozza. A hétoldalas szerződés szabad kezet ad Oroszországnak abban, hogy hány katonát, hány és milyen fegyvert állomásoztathat Szíriában. A szerződésben szerepel, hogy azt „a felek meghatározatlan időre kötötték", ami elméletileg megnyitja az utat azelőtt, hogy az orosz erők tartósan jelen legyenek az országban.
Már csak az utolsó simításokat kell elvégezni e támaszpont végleges jogi státusának tisztázására. Putyin ezen a héten elküldte az orosz dumának a Szíriával kötött szerződés ratifikációjára vonatkozó törvény tervezetét, amellyel az orosz parlament alsóháza a nyári szünetre való tekintettel egyelőre nem tud foglalkozni.