Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ukrán hadsereg folytatja támadását a szakadárok ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 31. 11:06

Az ukrán fegyveres erők addig folytatják hadműveletüket a felkelők ellen Ukrajna keleti részében, amíg helyre nem állítják a békét és a rendet – jelentette ki május 30-án, pénteken Mihajlo Koval ideiglenes védelmi miniszter.

A politikus azután nyilatkozott, hogy előző nap meghalt a hadsereg legalább 12 katonája, köztük egy tábornok, amikor a szakadárok lelőtték helikopterüket.

A miniszter kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy már több mint húsz katona vesztette életét a terrorellenes műveletben. „Sajnos, az ukrán fegyveres erők is szenvedtek el veszteségeket. Két helikopter személyzete, illetve deszantosok is áldozatul estek" – mondta.

Koval hangsúlyozta: „Az a feladatunk, hogy béke és rend legyen a régióban".

A miniszter megismételte azokat a vádakat, amelyek szerint Oroszország „különleges műveleteket" folytat Ukrajna keleti részében. Hozzátette: az ukrán erők addig folytatják műveleteiket a határtérségben, amíg vissza nem tér az élet a normális kerékvágásba, amíg béke nem lesz ott.

Kijelentette, hogy a Kijev által indított terrorellenes művelet területét a biztonsági erők teljesen körbezárták. „Minden oldalról a mi útellenőrző pontjaink állnak, megvannak a szükséges készleteink, reagálunk mindenféle kihívásra, és megelőző módszerrel dolgozunk" – fogalmazott Koval.

A tárca vezetője leszögezte, hogy a fegyveres szakadárok nem juthatnak ki a gyűrűből, nem szivároghatnak át Ukrajna más területeire.

Koval megerősítette, hogy a tavaszi-nyári sorozáson szolgálatra behívott fiatalokat nem fogják a terrorellenes művelet övezetébe vezényelni.

Közben Dmitro Timcsuk katonai szakértő újságíró Facebook-oldalán arról adott hírt, hogy az éjjel Luhanszk megyében a határőröknek sikerült visszaverniük fegyveres szeparatisták támadását, akik gránátvetőkkel lőtték határőrposztjukat. Hozzátette, hogy a határőrök nem szenvedtek veszteséget a tűzharcban.

A Nemzeti Gárda „Donbassz" nevű különleges egysége pénteken hivatalosan mozgósítást hirdetett, és újabb önkéntesek jelentkezését várják. Május 30-tól az önkéntesekből létrehozott egységben speciális kiképzés indul terrorellenes műveletek szakértőinek segítségével.