Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ukrán páncélosok 40 kilométerre vannak Szlovjanszktól

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 16. 8:12

Az ukrán páncélosok és különleges erők negyven kilométerre megközelítették a kelet-ukrajnai Szlovjanszk városát, ahol az utóbbi napokban oroszbarát fegyveresek épületeket foglaltak el – közölte április 15-én, kedden az AFP francia hírügynökség.

Helyszíni tudósítók Izjum városka közelében tucatnyi páncélozott járművet, ugyanennyi harckocsit, egy helikoptert és tizennégy csapatszállítót láttak. Utóbbiak a „szpecnaz", azaz az ukrán különleges alakulat tagjait szállították.

A biztonsági erők egy ellenőrzőpontot állítottak fel a közelben, ahol fegyverek után kutatják át a Harkov felől érkező és az oda tartó gépjárműveket.

Összesen mintegy száz ember látható a helyszínen, a páncélosok egy része a kíváncsi tekintetek elől a fák közé húzódott.

Egy neve elhallgatását kérő ejtőernyős katona nem árulta el, hogy a katonai járművek mikor érkeztek Izjum határára. „Nem fogunk békés emberekre lőni. Nem félünk, mindent megteszünk azért, hogy letegyék a fegyvert. Tárgyalásokat is folytattunk, azonban eddig nem sikerült eredményre jutni" – mondta.

Az ukrán hadsereg mozgósítása ellenére Szlovjanszk egyelőre nyugodtnak tűnik. A városba vezető utakon Moszkva-párti milíciák állítottak fel ellenőrzőpontokat, az egyikre orosz zászlót tűztek ki, egy másikon pedig a következő felirat olvasható: „Ha mi nem tesszük meg, akkor senki sem".

A Donyeck megyei Szlovjanszkot és a környező településeket oroszbarát önvédelmi erők tartják ellenőrzésük alatt. Kedd reggeli hírek szerint harcok folytak a Szlovjanszk szomszédságában fekvő Andrijivka faluban, de ezt a helyi önvédelmi csoport vezetője később cáfolta. „Minden nyugodt, semmilyen összecsapás nem történt" – mondta.