Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Baráti tűz”: az oroszok szerint Törökország adta a koordinátákat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 12. 12:36

Oroszország Törökországtól kapta azokat a koordinátákat, amelyek alapján az orosz légierő tévedésből a török hadsereg egyik épületét támadta meg az észak-szíriai Báb városban, három török katona halálát okozva, 11-et pedig megsebesítve – közölte február 10-i, pénteki sajtóértekezletén a Kreml szóvivője.

„Török katonáknak nem lett volna szabad lenniük a koordináták meghatározta helyen" – mondta Dmitrij Peszkov.

A török hadsereg úgy számolt be az általa „baráti tűznek" nevezett incidensről, hogy az az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen indított egyik akció során történt, és rávilágít annak kockázatára, hogy egy bonyolult háborúban véletlen összecsapások történhetnek a sok kívülálló hatalom között.

Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes azt mondta egyik sajtótájékoztatóján a törökországi Afyon városban: fontos, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kifejezte sajnálatát a török katonák halála miatt Recep Tayyip Erdogan török államfőnek. „Vizsgálatot folytatunk az ügyben. Az első eredmények arra utalnak, hogy baleset történt, téves koordináták használatából fakadó véletlen incidens. Megállapodtunk abban, hogy jobb koordináció kell mind az (IÁ elleni) koalícióval, mind Oroszországgal" – mondta Kurtulmus.

A szíriai háborúban Törökország a mérsékeltebb lázadók, Oroszország pedig a damaszkuszi rezsim szövetségese. Ennek ellenére a közelmúltban a két fél közös erőfeszítéseket tett és a tervek szerint tesz továbbra is a helyzet politikai rendezésére.