Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Belgium börtönbe zárná és megfigyelné a visszatérő dzsihadistákat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 20. 14:25

A belga kormány az országba visszatérő dzsihadisták börtönbe zárására, és a gyanú szerint terrorista kapcsolatokkal rendelkezők elektronikus nyomon követésére és megfigyelésére tesz javaslatot – jelentette be a szövetségi parlament alsóházában november 19-én, csütörtökön elmondott beszédében Charles Michel belga miniszterelnök.

A kormányfő ezzel egy időben hangsúlyozta, hogy határozottan, de a jogállamiság elveit, az ártatlanság vélelmét és a védelemhez való jogot tiszteletben tartva kell fellépni a terrorizmus ellen.
„A jogállamiság a demokraták becsülete" – jelentette ki a miniszterelnök, aki a kormány és a hatóságok szombat óta hozott intézkedéseit is ismertette a parlamentben.
Az úgynevezett idegen harcosokról, akik külföldi, uniós állampolgárként harcolnak Szíriában dszihadistaként, a kormányfő közölte: azokra kell összpontosítani, akiket potenciális fenyegetésként sikerül azonosítani, mert a merényleteket szinte kivétel nélkül ilyen emberek tervelik ki, készítik elő és hajtják végre.
„Legyünk világosak: a visszatérő dzsihadistáknak a börtönben a helyük" – szögezte le Charles Michel.

A vallon liberális politikus ezenkívül a gyűlöletbeszéd elleni fellépés, a biztonsági szolgálatok megerősítése, valamint a nemzetközi fellépés fontosságát hangsúlyozta.
A gyűlöletbeszéddel összefüggésben Michel arra az álláspontra helyezkedett, hogy egyesek trivializálják a terrorizmust és az erőszakot, ami elfogadhatatlan, és akik emellett szólalnak fel, azokat ki fogják utasítani az országból.
„Akik gyűlöletet prédikálnak, azokat nem fogjuk megtűrni az országban" – húzta alá Charles Michel. A kormányfő hozzátette: fel fognak lépni a gyűlöletet terjesztő internetes oldalak ellen, valamint nagyobb figyelmet fordítanak majd a mecsetek engedélyezésére és a muszlim hitszónokok belgiumi képzésére.
„Az ima helye nem lehet a dzsihádizmus térnyerésének színhelye" – hangoztatta a miniszterelnök, s azt is mondta: „a fanatizmus és a rasszizmus méreg, amely megoszt, széttép és elpusztít".

Charles Michel azt is bejelentette: a kormány 400 millió eurót javasol elkülöníteni a terrorizmus elleni harcra, ezért a jövő héten a költségvetés módosítását is elő fogja terjeszteni.
Michel a pénteki párizsi terrortámadásra is kitért. Azt mondta: dühösek és elkeseredettek vagyunk, a gyilkosok pedig az értékeinket és szabadságunkat támadták meg.
Az áldozatok „egyetlen bűne az volt, hogy éltek, hogy szabadságban éltek" – húzta alá a belga miniszterelnök, hozzátéve: a szabadság, hogy bárki szabadon higgyen vagy ne higgyen, hogy szórakozni járjon, hogy karikatúrákat készítsen, hogy bárkit szerethessen, egy szóval ez élet szabadsága nem lehet alku tárgyát.
„Ebből nem engedhetünk" – hangsúlyozta Charles Michel.

Az Iszlám Államról a kormányfő kijelentette, hogy nem állam, hanem egy terrorszervezet, amely ellenőrzése alá vont egy területet.
„Nem visszaszorítani, hanem megsemmisíteni kell" – közölte a belga kormányfő, tudatva egyúttal: országa az uniós segítségnyújtás keretében kísérőhajókat küld a Charles De Gaulle francia atommeghajtású repülőgép-hordozó mellé, valamint nemzetközi koalíciót szorgalmaz, amelyben az Egyesült Államok, Oroszország és Irán részvétele is elengedhetetlen.