Belgium és Hollandia kész katonailag részt venni az Iszlám Állam elleni koalícióban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. szeptember 19. 17:49Belgium kész harci gépeket és különlegesen kiképzett egységeket küldeni az Irak területének egy részét ellenőrzése alatt tartó terrorszervezet, az úgynevezett Iszlám Állam ellen az Egyesült Államok vezetésével szervezett erők kötelékébe – jelentette be szeptember 18-án, csütörtökön a belga védelmi minisztérium.
Belgiumban bármilyen jellegű kötelezettségvállalást a parlamentnek kell jóvá hagynia, azonban minden jel szerint széles körű egyetértés van a pártok között a koalícióban való részvétel támogatásához.
Belgiumhoz hasonlóan Hollandia is kész az iszlám terrorizmus elleni nemzetközi koalícióban való részvételre – közölte a Trouw című holland lap. Kormánykörökhöz közel álló forrásokat idézve az újság úgy tudja, hogy a hágai kormány F-16-os vadászgépeket bocsátana a nemzetközi erők rendelkezésére, és szándékában áll fegyverutánpótlással segíteni a muszlim terroristákkal szemben álló kurd egységeket is – tette hozzá az újság. A lap szerint az akcióban való részvételről pénteki ülésén tárgyal a holland kormány, a hírek szerint azonban a kormányban nincs ellenzője a tervnek.