Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bérükre várakozó katonákat robbantottak fel Jemenben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 19. 14:01

Legalább harminc katonát megölt egy öngyilkos merénylő december 18-án, vasárnap reggel Jemen déli részén, Áden kikötővárosban – közölték katonai és orvosi források.

A katonák a bérükért gyülekeztek a város északkeleti részén található laktanyában, a merénylő ott robbantotta fel magát. A halálos áldozatok mellett a robbantásnak sok sebesültje is van – derül ki a hírügynökségek első értesüléseiből.

Négy hónapon belül ez már a harmadik ilyen típusú merénylet. December 10-én hasonló pokolgépes támadást követtek el ugyancsak Ádenben. Az a támadó is a havi zsoldjuk kifizetésére várakozó katonák közé hajtva hozta működésbe a pokolgépet, 48-an meghaltak.

Augusztus 29-én egy öngyilkos merénylő robbanószerrel megrakott autóval csapódott újonc katonák tömegébe, 71-en haltak meg. A gyilkos támadásokért az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai vállalták a felelősséget.

Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnök nemzetközileg elismert kormánya, amelyet a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció tavaly március óta légi csapásokkal támogat, csaknem két éve háborúzik az Irán támogatását élvező – Ali Abdalláh Száleh volt elnökkel szövetséges – síita húszi felkelőkkel, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a jemeni fővárost.

A harcokban nemzetközi becslések szerint legalább 10 ezer ember halt meg, a sebesültek száma csaknem 37 ezer, és milliók szenvednek az élelmiszer- és vízhiánytól. A lázadók kezén lévő fővárosban kolerajárvány is kitört.