Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bosszút álltak a pilóta haláláért

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 4. 7:03

Szíriai aktivisták közlése szerint legalább 25 ember halt meg július 2-án, szombaton a kormányerők egy Damaszkusz közeli város ellen végrehajtott légicsapásaiban, egy lázadók által ellenőrzött térségben, ahol az iszlamista felkelők előzőleg elfogták és megölték a légierő egyik pilótáját.

A Helyi Koordinációs Bizottságok elnevezésű aktivista hálózat hét egészségügyi dolgozót számolt meg a Dzsairud városára mért megtorló légicsapások halálos áldozatai között. Közlésük szerint a harci gépek legalább negyven bevetésben támadták a szíriai fővárostól 60 kilométerre északra lévő települést.

A bombázások az AFP francia hírügynökség jelentése szerint véget vetettek a Kalamun régióbeli hegyvidéki városban két éve érvényben lévő fegyverszünetnek.

A nagy-britanniai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) 31-re tette a szombati bombázások és tüzérségi csapások halálos áldozatainak számát, hozzátéve, hogy további több tucatnyian megsebesültek.

Előző nap a szíriai hadsereg azzal vádolta meg a Dzsais al-Iszlám nevű felkelő szervezetet, hogy egyik pilótáját, aki Dzsairud közelében műszaki okok miatt lezuhant gépével, a lázadók foglyul ejtették, majd megölték.

A Dzsais al-Iszlám pénteken megerősítette, hogy foglyul ejtette a hadsereg egyik pilótáját, miután gépét lelőtték. Iszlám Allus, a szervezet szóvivője később Twitter-fiókjának felületére feltette a már agyonlőtt pilóta földön heverő holttestének a fényképét. A szóvivő ugyanakkor azt állította, hogy a katonával az al-Kaida terrorszervezet szíriai szárnyának számító an-Nuszra Front végzett, amely szintén jelen van Dzsairudban.