Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Civileket raboltak el a fegyveresek

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2018. november 29. 18:36

Elrabolt kedden 20 civilt fegyveresek egy csoportja Afganisztán északi részén, egy autópályán – közölték helyi hivatalos források.

„A Szári-Pul tartományi Balhab nevű körzetének lakói két furgonban éppen Balh tartományból tartottak Szári-Pulba, amikor járműveiket feltartóztatták két tartomány között, és 20-at közülük elraboltak" – tájékoztatta az EFE spanyol hírügynökséget Zabihullah Amáni, Szári-Pul tartományi kormányzójának szóvivője.

Az emberrablók – akiket egyelőre nem azonosítottak – elengedték az időseket, a nőket és a gyerekeket, a fiatal férfiakat azonban magukkal hurcolták.

A helyi rendőrség szóvivője elmondta: vizsgálják az ügyet. A kabuli kormány ellen fegyveres felkelést folytató tálib iszlamista szélsőségesek elhatárolták magukat a történtektől. Azt állították, hogy ők egy helyi rendőrparancsnokot és két testőrét „vették őrizetbe" az említett autópályán folytatott művelet során.