Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csecsenek próbáltak meg csatlakozni az Iszlám Államhoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 2. 20:30

Az orosz bűnüldöző szervek őrizetbe vettek hét csecsent, akik Szíriába akartak kijutni, hogy ott csatlakozzanak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez.

Csecsenföld déli részén fogták el őket. A bűnüldöző szervekből származó források szerint a szóban forgó személyek rendszeresen konzultáltak a közösségi oldalakon keresztül az Iszlám Állam egyik helyi toborzójával.

Az egymással rokoni kapcsolatban álló hét személyt már régóta figyelték, a bűnmegelőzési program nyilvántartásában is szerepeltek. Ketten közülük egy helyi egészségügyi intézmény programozóiként dolgoztak, a többiek egyetemi hallgatók.

A nyomozás jelenleg is folyik, a bűnüldöző szervek próbálják felderíteni a hét vádlott további kapcsolatait.

Január folyamán a csecsen biztonsági erők több mint 50, az Iszlám Államhoz köthető személyt vettek őrizetbe.