Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csempészek ezrei próbáltak átjutni Szíriából a török határon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 7. 19:24

Csempészek ezrei próbáltak átjutni augusztus 6-án, kedden Szíriából Törökországba, s eközben rátámadtak a török katonákra.

Tizennyolc katona könnyebben megsérült, miközben csempészek két-háromezer fős csoportja próbált meg átkelni Szíriából Törökországba, a Hatay tartományban levő Ogulniparnál – derült ki katonai forrásokból.

A határátlépéssel próbálkozók a katonaság járőrkocsijait kövekkel dobálták, a védekező katonák pedig levegőbe leadott figyelmeztető lövésekkel és könnygázzal próbálták meg szétoszlatni a tömeget.

A hadsereg erősítést küldött a helyszínre, miután egy közeli falu lakosai is bekapcsolódtak a konfliktusba, Molotov-koktélokat dobálva a katonákra és puskával lőve őket.

Az utóbbi hónapokban egyre intenzívebbek a hasonló jellegű összetűzések a szíriai-török határvonalakon, legutóbb egy hete történt nagyobb összecsapás – a török hatóságok szerint ugyancsak Szíriából érkező csempészekkel.

A török határvidékeken gyakori jelenség, hogy a szomszédos országokból üzemanyagot és egyéb árukat próbálnak meg átcsempészni.

Törökországot a szíriai felkelők egyik jelentős támogatójaként tartják számon, a helyi hatóságok mintegy félmillió menekültet és lázadót fogadtak be a szíriai polgárháború kitörése óta.

Hatay tartomány hegyekkel és dombokkal tarkított domborzata, dús növényzete viszonylag ideális átkelési pont az illegális határátlépők számára.