Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csúrog áldozataira emlékeztek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 5. 14:51

Az 1942-es magyar razzia áldozataira emlékeztek január 4-én a vajdasági Csúrogon. A 72 évvel ezelőtti mészárlásnak a szerb történészek szerint legalább 1300 ártatlan szerb és zsidó áldozata volt.

A Razzia 1942 Emlékbizottság által szervezett megemlékezésen a szerb résztvevők és az áldozatok családtagjai mellett a magyar kormány és a vajdasági magyarság képviselői is jelen voltak.

Jasmina Jurisin, az emlékbizottság titkára kiemelte, hogy Csúrog történelmi szempontból is különleges, hiszen a ma már alig tízezer fős településnek a második világháborúban és azt követően magyar és szerb áldozatai is voltak. Az azóta eltelt idő alatt viszont a két nemzet jó kapcsolatot épített ki egymással, így megtörténhetett a történelmi megbékélés – mondta.