Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Deradikalizálnák az iszlamista fiatalokat Franciaországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 21. 12:16

A Tours közelében található Pontourny-kastély biztosítja majd a helyszínt szeptember végétől annak a kezdeményezésnek, amelynek keretében a fiatal iszlamistákat megpróbálják deradikalizálni, és segítenek nekik újra megtalálni helyüket a francia társadalomban – jelentette szeptember 20-án, kedden az AFP francia hírügynökség.

A bírálói körében csak iszlamista nyaralótáborként vagy dzsihádakadémiaként emlegetett központ az első a maga nemében, és sikere esetén példaként szolgálhat a kezdeményezés kiterjesztéséhez. A hivatalosan Prevenciós, Integrációs és Állampolgársági Központnak nevezett intézmény a következő hetekben fogadja első fiatal lakóit. Ezek a 18 és 30 év közötti fiatalok megszakították a kapcsolatot barátaikkal és családjukkal, és önként döntöttek a beköltözés mellett.

„Olyan fiatalokkal foglalkozunk, akik radikalizálódtak, de ki akarnak törni ebből" – mutatott rá Louis Lefranc, az intézmény vezetője.

A lakókat tágas, világos szobákban szállásolják el: a kollégiumszerű összképet mindössze a szökést akadályozni hivatott ablakrácsok rontják. A kastélyhoz természetesen park is tartozik ősfákkal, illetve egy kis fitneszstúdió, osztálytermek és közösségi szobák.

A bentlakók vallást, történelmet és filozófiát is tanulnak majd, és szigorú menetrend szerint zajlanak mindennapjaik. A fiatalok az intézmény egyenruháját hordják, és hetente egyszer zászlófelvonási ceremónián is részt vesznek.

„A köztársaság jelképeivel szeretnénk dolgozni, az egyik ilyen a lobogó" – magyarázta Pierre Pibarot integrációs munkatárs.

A bentlakókkal szociális munkások, pszichológusok és orvosok is foglalkoznak majd.

A közeli Beaumont-en-Véron lakói nem fogadták túl lelkesen a kezdeményezést, és biztonsági veszélyt látnak az intézményben. Pedig az önkéntesek csak akkor „szabadulhatnak", ha szakértők úgy ítélik meg: többé nem jelentenek problémát a társadalomra nézve.

Az alaposan bekamerázott intézmény vezetősége egyúttal garantálja: csak olyanokat vesznek fel, akiket a hatóságok nem tartanak közveszélyesek, nem követtek el bűncselekményt, nem zajlik ellenük nyomozás, és nem jártak Szíriában.