Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dollármilliárdokat csoportosít át a falépítésre az amerikai védelmi tárca

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. szeptember 4. 20:37

Az amerikai védelmi minisztérium 3,6 milliárd dollárt csoportosít át a déli határokon tervezett fal építésére – jelentette be Jonathan Rath Hoffman, a védelmi tárca szóvivője szeptember 3-án.

Az amerikai-mexikói határra tervezett fal 280 kilométeres szakaszának építésére fordítandó összeget a Pentagon közlése szerint a tárca 127 beruházására – helyi és külföldi katonai létesítmények építésére és modernizálására – szánt költségvetésből vonják el. A szóvivő közölte: az érintett beruházásokat nem vetik el, csak elhalasztják. A Pentagon egyelőre nem hozta nyilvánosságra az elhalasztott beruházások listáját, ezt a hét végére ígéri, miután tájékoztatta róla a kongresszus törvényhozóit és a külföldi fejlesztések elmaradásában érintett országokban akkreditált amerikai nagyköveteket.

A sajtótájékoztatón a minisztérium tisztségviselői azt is közölték, hogy az összegből részben a már meglévő határfalak felújítását, részben pedig az arizonai határszakaszon egy teljesen új fal megépítését finanszírozzák. Ezzel szükségtelenné válik a határon szolgálatot teljesítő katonák nagy létszáma is.

Az Egyesült Államok déli határain jelenleg háromezer katona és a Nemzeti Gárda kétezer tagja teljesít szolgálatot Donald Trump döntése nyomán. Az elnök a határőrség munkájának megsegítésére rendelte oda a katonaságot. Demokrata párti politikusok korábban élesen bírálták a katonai költségvetés egy részének átcsoportosítását, mondván, hogy így a kormányzat megkerüli a kongresszust, amelynek alkotmányban biztosított joga a költségvetési összegek fölötti rendelkezés.