Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Drótkerítést épít a macedón hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 29. 22:51

Drótkerítést kezdett el felhúzni a macedón hadsereg november 28-án, szombaton a macedón-görög határon, ahol a bevándorlók igyekeznek bejutni az országba és folytatni útjukat Nyugat-Európa felé.

A Reuters fotóriporterének beszámolója szerint a görög Idomeni és a macedón Gyevgyelija település közötti határszakasz közelében a katonák elkezdték leverni a földbe a hosszú fémoszlopokat és kifeszíteni a dróthálót, amivel a Magyarország déli határán kiépített kerítéshez hasonló akadályt állítanak a menekülők útjába.

Szírek, afgánok és irakiak haladnak át nagyrészt akadálytalanul az egész Balkán-félszigeten, miután a tengeren Görögországba jutnak Törökországból. A macedón hatóságok november 19. óta minden más nemzetiségű embert, köztük az iráni, bangladesi, pakisztáni és szomáliai menekülteket visszafordítják Görögország felé, aminek következtében több ezren torlódtak fel a határ görög oldalán fekvő Idomeni település közelében.

Egy kormányszóvivő a Reuters hírügynökség szerint azt mondta: a kerítéssel a cél „az emberáradat ellenőrzőpontokhoz terelése, ahol regisztrálják őket és humánusan bánnak velük". „Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a határ nyitva marad. Ahogy eddig is, átengedünk mindenkit, aki háború dúlta térségből jön" – tette hozzá.