Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy brit atomtengeralattjáró összeütközött egy kereskedelmi hajóval

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 22. 15:57

Összeütközött egy brit atom-tengeralattjáró egy kereskedelmi hajóval Gibraltár közelében – jelentette be a spanyol külügyminisztérium július 21-ei, csütörtöki közleményében, egyúttal magyarázatot kért az Egyesült Királyságtól az előző napi balesetre, amelyben senki sem sérült meg, és nem keletkeztek komoly károk sem.

Az eddig nyilvánosságra került információk szerint a brit haditengerészet HMS Ambush nevű, 7400 tonnás, nukleáris meghajtású tengeralattjárója a spanyol hatóságok tudtával gyakorlatozott a térségben. A baleset az egyik alámerüléskor következett be.

A tengeralattjáró az ütközést követően azonnal a gibraltári kikötőbe ment, ahol átvizsgálták, és megállapították, hogy csak külső sérüléseket szenvedett, amelyek nem érintik a nukleáris hajtóművet.
A baleset körülményeit már vizsgálja a brit haditengerészet is.
A Környezetvédők Akcióban nevű csoport szerint így sem lehet kizárni, hogy nukleáris szennyezést okozott a baleset, ezért követelik, hogy sürgősen végezzenek sugárfertőzés-mérést is az öbölben.