Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy fokozattal csökkentették a terrorkészültség szintjét Belgiumban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 25. 20:31

Egy fokozattal, a maximális négyesről hármasra csökkentették a terrorkészültség szintjét Belgiumban, két nappal a brüsszeli robbantásos merényletek után – jelentette be március 24-én,  csütörtökön a belga belügyi válságközpont.

A szervezet azt nem közölte, hogy ez milyen változásokat fog eredményezni a biztonsági óvintézkedések tekintetében.
Jan Jambon belga belügyminiszter egy csütörtök esti televíziós interjúban megerősítette az intézkedésről szóló híreket, és elmondta, hogy az erről szóló döntést a Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM) hozta meg.

A hármas „súlyos" szint, s azt jelenti, hogy a fenyegetés továbbra is jelentős és a terrortámadás veszélye „lehetséges, és valószínű".
Paul Zan Pigchelt, az OCAM vezetője elmondta, hogy a közvetlen fenyegetés valamelyest mérséklődött a keddi merényletek óta eltelt időben. Az illetékes ugyanakkor hangsúlyozta: „nem múlt el a veszély".