Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy koncerten robbantottak Madagaszkáron

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 28. 20:05

Robbantás történt Madagaszkár fővárosában, egy függetlenségnapi ünnepi koncerten, ketten meghaltak, és legkevesebb 72 ember megsebesült – számolt be június 27-én, hétfőn a helyi rendőrség.

Hery Rajaonarimampianina elnök, aki személyesen felkereste a kórházi ellátásra szoruló sebesülteket, elfogadhatatlan terrorcselekedetnek nevezte a vasárnap késő este történt robbantást.

A rendőrség tájékoztatása szerint a szabadtéri Mahamasina stadionban működésbe hozott robbanószerkezet kézigránát lehetett.

Két és fél éve hasonló támadást hajtottak végre ismeretlen tettesek az elnök 2014. januári beiktatását követően tartott koncerten, az akkori merényletnek egy gyermek esett áldozatul.

A jelenlegi elnök megválasztását megelőzően öt évig egy államcsínnyel hatalomra került rezsim kormányozta az Afrika keleti partjainál elterülő szigetországot. Bár sokan azt remélték, Rajaonarimampianina megválasztása stabilitást hoz Madagaszkárnak, azóta az elnököt a törvényhozásban már megkísérelték alkotmányos eljárással eltávolítani.

Madagaszkár 1960. június 26-án nyerte el függetlenségét Franciaországtól.