Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyre több német vásárol gázfegyvert

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 1. 17:55

Németországban egyre többen vásárolnak gázpisztolyt, és váltják ki a fegyver tartásához szükséges engedélyt, erősödik a félelem a terrortámadásoktól.

A Welt am Sonntag című július 30-ai, vasárnapi lap a szövetségi belügyi tárca kimutatása alapján azt írta, hogy az idei első fél évben 49 százalékkal emelkedett a gáz- vagy riasztófegyver tartásához szükséges engedélyek száma (Kleiner Waffenschein – KWS), június végén 402 301 ilyen engedélyt tartottak nyilván, szemben az egy évvel korábbi 269 889-cel.

A települési bontású adatok is jelzik az önvédelem felé fordulás trendjét, így Kölnben és a szomszédos Leverkusenben július végéig 3273 KWS-t váltottak ki, ami csaknem hatszoros növekedés a tavaly egész évben regisztrált 547-hez képest. Az idei engedélyek nagyjából felét januárban igényelték, a nők ellen szilveszterkor elkövetett szexuális támadások és rablások után, azóta a kérelmek száma nagyjából a tavalyi duplájának felel meg.

A tavaly novemberi párizsi merényletsorozat óta a terrortámadásoktól való félelem is erősödik Németországban, és az aggodalom az utóbbi napok hazai támadásai révén még inkább jellemző a lakosságra.

A YouGov közvélemény-kutató intézet vasárnapi lapokban ismertetett kutatása szerint a németek 75 százaléka tart attól, hogy halálos áldozattal járó iszlamista terrorcselekmény történhet az országban.

Azonban a többség nem akar változtatni életvitelén; mindössze 14 százalék számolt be arról, hogy az utóbbi három hónapban legalább egyszer azért nem szállt buszra vagy vonatra, mert terrortámadástól tartott, és ugyancsak 14 százalék mondta, hogy a terrorveszély miatt nem megy koncertre vagy más tömegrendezvényre.

Gázfegyvert vagy riasztófegyvert szabadon lehet vásárolni Németországban, de viselésük a tulajdonos otthonán kívül engedélyköteles. A szigorítást 2003-ban vezették be, iskolai ámokfutások hatására. A KWS-t csak büntetlen előéletű és szenvedélybetegségektől mentes igénylők kaphatják meg.

A július 18-ai würzburgi és 22-ai ansbachi támadás az eddigi adatok szerint iszlamista terrorcselekmény volt. Az elkövetők meghaltak, és összesen húszan megsebesültek. A tettes mindkét esetben Németországba menekültként érkezett ember volt.