Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyre több tunéziai csatlakozik az Iszlám Államhoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. július 11. 20:12

Tunézia az egyik olyan ország, amelyből a legtöbben csatlakoznak a dzsihadistákhoz. Az észak-afrikai államnak egyedül Szíriában mintegy 4 ezer polgára vesz részt a harcokban – ismertette pénteken Genfben az ENSZ egyik emberjogi szakértője.

A világszervezet zsoldosok alkalmazását figyelő munkacsoportjának élén álló Elzbieta Karska szerint toborzó- és utazási irodák munkatársai viszik át a gyéren ellenőrzött líbiai határon a szélsőséges ideológiáktól megfertőzött tunéziaiakat, akiknek nagy része Törökországba, majd onnan Szíriába utazik. Sokan közülük Líbiában kapnak kiképzést, mielőtt továbbmennének a polgárháború sújtotta közel-keleti országba, de vannak olyanok is, akik a tréninget követően a szintén káosz uralta Líbiában maradnak.

Az észak-afrikai országban jelenleg 1000-1500 tunéziai állampolgárt találni a szélsőségesek oldalán, Irakban 200-an, Maliban 60-an, Jemenben pedig 50-en lehetnek.

Az ENSZ a július elején Tunéziában járt szakértőitől gyűjtötte be az említett információkat.

Habíb Eszid tunéziai kormányfő péntekre virradó éjjel a parlament előtt azt mondta, hogy mintegy 15 ezer fiatal tunéziait akadályoztak meg abban, hogy a külföldi konfliktuszónákban harcoló dzsihadistákhoz csatlakozzanak.

Június 26-án a Tunézia keleti partján található népszerű üdülőhelyen, Szúszában egy terrorista 38 külföldi – túlnyomórészt brit – turistával végzett. A BBC brit közszolgálati adó információi szerint a biztonsági erők által később lelőtt merénylőt Líbiában képezte ki az Anszár as-Saría nevű milícia.