Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elfoglalták egy nagy katonai bázis részeit a szír lázadók

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 11. 15:16

Szíriai lázadók elfoglalták a hadsereg egyik nagy támaszpontjának több részét északon, Aleppó városától közvetlenül nyugatra – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) december 10-én, hétfőn.

A londoni központú emigráns szervezet értesülései szerint a felkelők többheti harc után vasárnap délután hatoltak be a Szuleimán sejk nevét viselő bázisra. A fejlemény azt jelzi, hogy a lázadók erősítik ellenőrzésüket északon, a török határhoz közeli térségben: a múlt hónapban egy másik nagy katonai támaszpontot is elfoglaltak Aleppó közelében.

A vasárnapi bevonulásról készült amatőr videofelvételen a bázis területén sétáló fegyveresek láthatók kezükben fekete dzsihádista iszlám zászlóval, továbbá egy zsákmányolt harckocsival köröző és légvédelmi nehézgépfegyvereknél álló emberek. A videó valódinak tűnik, és tartalma egybevág a jelentésekkel – írta az AP hírügynökség.

Bassár el-Aszad szíriai elnök légiereje eközben hétfőn is folytatta a csapásokat Damaszkusz több külterülete ellen a fővárostól délkeletre, s harcok is zajlottak az OSDH szerint. Egy vadászbombázó támadta Daraját, ahol összecsaptak kormányerők és lázadók, míg a tüzérség Muadamíja-as-Sámot lőtte.

Berepültek a légierő gépei a keleti Gúta fölé, s tüzérségi támadásokról és harcokról érkeztek jelentések Aleppón kívül a középső Homsz és a keleti Deir-ez-Zór tartományból is, ahol egy felkelő meghalt – tette hozzá az OSDH. A központ adatai szerint vasárnap több tucatnyian haltak meg országszerte polgárháborús erőszakcselekményekben.