Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elfogták az ETA terrorszervezet vezetőjét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. november 6. 21:52

November 5-én, szombat reggel elfogták az ETA (Baszkföld és Szabadság) nevű terrorszervezet 2008 óta szökésben lévő vezetőjét a franciaországi Ascain településen – közölte a spanyol belügyminisztérium. A tárca szerint Mikel Irastorzát a francia belföldi hírszerzés és a spanyol rendőrség együttműködésével vették őrizetbe.

A 41 éves férfi 2015 szeptemberében került a betiltott szervezet élére, miután annak két vezetőjét a hatóságok kézre kerítették. „Ő felelt mindenért a terrorszervezet élén, és irányította annak minden tevékenységét" – hangsúlyozta a tárca. Irastorzával együtt egy francia nőt és egy spanyol férfit is őrizetbe vettek, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bújtatták a férfit.
„A (letartóztatás) bénító csapást mért az ETA-ra, megfosztva a szervezetet a vezetésétől és megsemmisítve a fegyverekért és robbanószerekért felelős részét" – tette hozzá a minisztérium.

A spanyol és a francia sajtó úgy tudja, hogy Irastorzát a franciaországi Bayonne-ban tartják fogva. A Franciaország és Spanyolország területén található Baszkföld függetlenségéért küzdő ETA a nyolcvanas években követte el a legtöbb áldozatot követelő merényleteket. Az 1959-ben alakult csoportot több mint 800 ember haláláért tartják felelősnek.

Az ETA 2011-ben jelentette be, hogy felhagy az erőszakos akciókkal és leteszi a fegyvert, ám azok átadásáért és a szervezet teljes feloszlatásáért cserében amnesztiát kért tagjainak. A francia és a spanyol kormány ezt elutasította, mondván: nem tárgyalnak terroristákkal.