Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elfogták egy terrorista sejt feltételezett vezetőjét San Sebastiánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 17. 13:44

Elfogták az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyik sejtjének feltételezett vezetőjét a spanyol hatóságok a francia határ közelében lévő San Sebastiánban január 16-án, hétfőn – közölte a spanyol belügyminisztérium.

A tárca közleményében beszámolt arról, hogy a marokkói állampolgárságú férfi 2010 óta végzett toborzó munkát a terrorszervezet számára, és ebben nagyon aktív volt az internetes oldalakon, illetve személyesen is. Ökölvívás-oktatóként kihasználta a tanítványai bizalmát, főként könnyen befolyásolható, érzelmileg instabil, társadalmilag kirekesztett fiatalokat szemelt ki.
A belügyminisztérium szerint arra igyekezett rávenni a beszervezett tagokat, hogy utazzanak Törökországba, ahol közvetlen utasításokat kapnak az IÁ-tól, hogy merényleteket hajtsanak végre Európában.

A sejt két másik tagját, akik feltételezhetően támadók lettek volna, még novemberben fogták el Marokkóban és Franciaországban.
A spanyol hatóságok az elmúlt mintegy másfél évben 181 embert fogtak el a terrorszervezettel fenntartott kapcsolatuk miatt, sokukat – ahogy ebben az akcióban is – más országok hatóságaival együttműködve – emlékeztetett a tárca.

Spanyolországban a 2004-es, 191 ember életét követelő madridi terrortámadás óta a hatóságok kiemelt feladata a különböző terrorista sejtek felkutatása és felszámolása.