Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhunyt a pislogással morzézó egykori vietnami amerikai hadifogoly

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 29. 22:48

Elhunyt Jeremiah Denton volt amerikai szenátor, aki amiatt vált híressé, hogy 1966-ban hadifogolyként egy észak-vietnami propagandának szánt interjú közben pislogással elmorzézta a „kínzás” szót, és ezzel leleplezte fogva tartásának embertelen viszonyait.

Denton 89 évesen, szívelégtelenségben halt meg egy Virginia Beach-i hospice-ban. Nyugalmazott ellentengernagyként 1980-ban jutott be a szövetségi felsőházba, 112 év után ő volt az első republikánus alabamai szenátor. Ronald Reagan elnök „nemzeti kincsként" emlegette a legkonzervatívabb politikusok között számon tartott honatyát, akinek azonban 1986-ben nem sikerült újraválasztatnia magát.

1965-ben, 41 évesen esett hadifogságba, miután az észak-vietnamiak lelőtték az Independence repülőgép-hordozóról feszállt bombázóját. Hét évig volt fogoly és az embertelen körülményeikről hírhedté vált hanoi börtönökben ellenállásra biztatta társait.

A torture angol szót egy olyan televíziós interjú közben pislogta el, amelyben egyébként támogatásáról biztosította az amerikai kormány politikáját. Jeremiah Denton úgy tett, mintha a bevilágítás fénye bántotta volna a szemét.

A fogoly pilótát az interjú bemutatása után a korábbinál is erősebben kínozták.

Denton négy évet töltött el magánzárkában, és csak az 1973-as párizsi békemegállapodás után engedték szabadon.

1977-ig, a nyugállományba vonulásáig az amerikai fegyveres erők virginiai akadémiájának igazgatója volt. 1979-ben az általa írt életrajzi könyv alapján tévéfilm készült a megpróbáltatásairól. Denton szerepét Hal Holbrook játszotta.

Denton hívő katolikus volt, akinek hét gyereke született. Politikusként az „amerikai értékek hanyatlása", különösen a kábítószer-fogyasztás, az abortusz és a pornográfia ellen küzdött. Jane-t, a feleségét, aki 60 éven át a társa volt, 2007-ben veszítette el.