Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elítélheti Moszkvát az EBESZ

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 29. 9:49

Határozatban ítélheti el az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlése, hogy Oroszország magához csatolta a Krím térségét és ezzel megsértette Ukrajna szuverenitását. Az erről szóló határozattervezet napirendre vételéről szombaton Bakuban döntött az Állandó Bizottság.

Korábban az EFE spanyol hírügynökség azt közölte, hogy az EBESZ határozatban ítélte el, hogy Oroszország magához csatolta a Krím térségét, és ezzel megsértette Ukrajna szuverenitását – ezt azonban más hírügynökségi jelentések nem támasztják alá.
A Cihan török hírügynökség egyebek mellett azt közölte, hogy a közgyűlés ülésének helyszínén, a Bakuban tárgyalt határozat tervezete bírálja Oroszországot a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban játszott szerepe miatt is. Az Állandó Bizottságnak az a döntése, hogy a plenáris ülésen vegyék napirendre a határozat tervezetet, nem egyhangúlag született, harmincan támogatták, öten ellene foglaltak állást.
A keddi plenáris ülésen tárgyalnak a tervezetről.

Oroszország elítélésének kezdeményezője ezen a fórumon az Egyesült Államok volt, ugyanakkor több tagország képviselői úgy foglaltak állást, hogy egy ilyen dokumentum elfogadása csak nehezíti a konfliktus rendezését. Oroszország képviselői Bakuban kettős mércével vádolták az Egyesült Államokat, és azt hangoztatták, hogy a külső beavatkozás gyakorlatában Washington jár az élen, amire Koszovó az egyik példa. További résztvevők szerint a határozat precedenst teremthet, és más regionális konfliktusok ügyében is állásfoglalásra kényszerítheti a közgyűlést.