Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elítélte a legutóbbi észak-koreai rakétakísérletet az ENSZ BT

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 25. 13:52

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) élesen elítélte a legutóbbi észak-koreai rakétakísérletet és rakétahajtómű tesztet.

A dokumentumban kiemelték, hogy Phenjan súlyosan megsértette nemzetközi kötelezettségeit, illetve a BT-nek az országra vonatkozó rakétaindítási tilalmát. A testület tagjai sajnálattal vették tudomásul a rakétakísérletet és hajtóműtesztet, megállapítva, hogy hozzájárul az észak-koreai nukleáris fegyverek célba juttató eszközeinek fejlesztéséhez, növeli a feszültséget a régióban, azon túl pedig regionális fegyverkezési versenyt gerjeszt.

A BT tagjai azt is nehezményezték, hogy Észak-Korea forrásokat von el az ország nagy szükséget szenvedő állampolgáraitól a ballisztikus rakéták kifejlesztésére.

Felszólították Phenjant egyben arra, hogy tartózkodjon a további hasonló műveletektől, beleértve a nukleáris robbantási kísérleteket, és tartsa tiszteletben a BT határozatait.

A testület eddig öt, Észak-Koreára vonatkozó határozatot fogadott el, hogy rákényszerítse a kommunista országot az atom- és rakétaprogramjáról való lemondásra, de hasztalan.

A legutóbbi, tavaly márciusban elfogadott határozat minden korábbinál súlyosabb szankciókkal büntette Phenjant, és a többi között exporttilalmat vezetett be ellene. Ez utóbbiakkal kapcsolatban a BT most azt szorgalmazta, hogy a tagállamok „kettőzzék meg a tilalom érvényesítése érdekében teendő erőfeszítéseiket".

Phenjan március 21-én indított rakétát az ország keleti részén fekvő Vonszanból, de a kísérlet kudarcot vallott. Két nappal korábban ugyanakkor egy új, nagy teljesítményű rakétahajtóművet tesztelt az észak-koreai műholdak felbocsátására használt Szohe rakétakísérleti telep területén. Az esemény Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jelenlétében zajlott.