Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ellentámadást indított a szír hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 15. 7:59

Ellentámadást indított a szíriai hadsereg október 14-én, vasárnap az ország északi részén, hogy visszaszerezze a felkelők által elfoglalt állásokat, és visszaszorítsa a lázadók offenzíváját egy stratégiailag fontos katonai bázis ellen – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja OSDH).

Az északnyugati Idlíb tartományban egy harci repülőgép bombákat dobott le Maarsurin és His településekre, amelyek közelében heves harcok folynak Bassár el-Aszad elnök rezsimjének csapatai és a felkelők között – jelentette a londoni székhelyű civil szervezet. Idlíbben a városok és falvak többségét nem a kormányerők ellenőrzik.

Ugyancsak ádáz harcok színtere Vádi-Daif stratégiai fontosságú katonai támaszpontjának környéke az északi nagyvárostól, Aleppótól délre fekvő Maarrat-en-Numán térségében. „Heves harcok zajlanak Vádi-Daíf környékén, egy felkelő meghalt, és 18-an megsebesültek" – közölte az OSDH, amely helyszíni aktivistákra és orvosi forrásokra támaszkodik híradásaiban.

„A kormányerők állásainak elfoglalása nem földrajzilag fontos, mert a felkelők nem maradnak sokáig ott – mondja Rámi Abder-Rahmán, az OSDH vezetője. – A lényeg a fegyver és a lőszer, amit a támadással megszerezhetnek."

Maarrat-en-Numán városa a hét eleje óta a lázadók kezén van. Jelentőségét az adja, hogy a Damaszkuszt Aleppóval összekötő főút mentén fekszik, és a kormány csak ezen az úton küldhet katonai erősítést Aleppóba, ahol július közepe óta heves csaták dúlnak.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet úgy tudja, hogy a kormányerők a múlt héten repülőgépekről és helikopterekről orosz gyártmányú kazettás bombákat dobtak le lakott területekre a szóban forgó főútvonal térségében. A célpontok Maarrat-en-Numánon kívül Tamanea, Taftánáz és al-Tah voltak, de bevetették azokat másutt, Homsz, Alappó és Latakia tartományban, valamint a főváros, Damaszkusz közelében is a HRW-jelentés szerint.

„Az hogy Szíria (kormánya) nem törődik civil lakosságával, igen jól látszik ebből a légi offenzívából, amelyben gyilkos kazettás bombákat is ledobnak lakott területekre" – mondta Steve Goose, a New York-i székhelyű szervezet fegyverügyi igazgatója.

A HRW már júliusban is vádolta azzal a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erőket, hogy szovjet gyártmányú kazettás bombákat vetnek be a lázadók ellen a közép-szíriai Hama tartományban.

A kazettás bomba olyan légibomba, amely nagy számban kisebb robbanótöltetet tartalmaz, és a hordozó repülőeszközről való leoldás után – még a levegőben – ezeket egy előre meghatározott nagyságú területen szétszórja. Szíria nem ratifikálta az e fegyverek használatának, gyártásának, tárolásának és átadásának teljes tilalmáról szóló egyezményt, amelyet 2008. május 30-án fogadott el 107 állam Dublinban.

Egy név nélkül nyilatkozó szíriai tisztségviselő szerint a közép-szíriai Homsz város bejáratánál fegyveresek vasárnap tüzet nyitottak egy munkásokat szállító buszra, négyet megöltek, és nyolcat megsebesítettek. A SANA állam hírügynökség pedig azt jelentette, hogy Damaszkusz egyik külső lakónegyedében egy öngyilkos merénylő hajnalban robbanószerrel megrakott autójával behajtott egy kávéházba. Rajta kívül más nem halt meg, csak anyagi károk keletkeztek.