Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ellentmondásos hírek a lengyel sofőrről

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 29. 9:42

A Lengyelországban végzett boncolás eredménye kizárta, hogy órákkal a merénylet előtt halt volna meg az a lengyel sofőr, akinek a kamionját a berlini iszlamista terrortámadáshoz felhasználták.

A 37 éves lengyel sofőrről, Lukasz Urbanról a múlt hétfői berlini terrortámadás után terjedt el, hogy miután megsebesítette a terrorista Anisz Amri, még megpróbálta megakadályozni, hogy a kamionjával a tömegbe hajtsanak. Urban hősiesen küzdhetett a tunéziai férfival, és állítólag neki köszönhető, hogy a Breitscheid téri karácsonyi piacon nem haltak meg még többen, mert elrántotta a kormányt, a 40 tonnás kamion így 60-80 méter után balra fordult, a vásár területét elhagyva kifutott a Budapest utcára, és megállt. Németországban ezért több tízezren kérik Joachim Gauck szövetségi elnöktől, hogy adományozza a legmagasabb állami elismerést Urbannak.

Ezen a héten viszont a Bild már arról írt, hogy a németországi boncolások előzetes eredményei szerint a kamion vezetője már halott lehetett, mire Amri a karácsonyi vásárba vezette a járművet. A lap értesülését viszont szerdán cáfolta az északnyugat-lengyelországi Szczecinben végzett újabb boncolás eredményére hivatkozva Aldona Lema, a szczecini vajdasági ügyészség vezetője. A Superstacja lengyel televíziónak azt mondta, hogy kizárt, hogy a halál órákkal a merénylet előtt állt volna be.

„A jelenleg rendelkezésünkre álló anyag alapján cáfolhatom a Bild által közölt információkat, miszerint a halál néhány órával korábban állt volna be" – mondta Lema. Az ügyész később a TVN24 lengyel hírtelevíziónak is nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy „egyes német tömegtájékoztató eszközök által közöltektől eltérően a kamionsofőr nem a délutáni órákban hunyt el".

Lenaa PAP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az ügyészség ismeri a sofőr halálának időpontját, ezt azonban, tekintettel a folyamatban lévő nemzetközi nyomozásra, nem hozzák nyilvánosságra. Elmondta azt is, hogy a halál óráját nem a szerdán Szczecinben végzett vizsgálat alapján állapították meg. Ez, mint mondta, a gyilkosság óta eltelt hosszabb idővel, valamint a német hatóságok által korábban végzett vizsgálattal függ össze.

A lengyel hatóságok előzetesnek minősítették a szerdai eljárást, a végleges eredményt bejelentések szerint később közlik. Amint Aldona Lena elmondta, céljuk az, hogy Lukasz Urban halálának körülményeit tisztázzák, és megállapítsák, ki volt a gyilkosság elkövetője. A sofőr holttestét valószínűleg még szerdán adják át családjának.
Spiegel: a fedélzeti számítógép állíthatta meg a teherautót

A német lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja, hogy nem a lengyel sofőr állította meg a teherautót és akadályozta meg, hogy még több embert gázoljon halálra Anisz Amri. Információik szerint a jármű fedélzeti számítógépe magától fékezett, mert érzékelte, hogy a kamion előtt “tereptárgyak" vannak és a sofőr nem reagál a figyelmeztetésekre.

Ennek némileg ellentmond, hogy korábban a hatóságok arról tájékoztattak, hogy a Budapest utca felől száguldó kamion alig 100 méter után lassítás nélkül hajtott a karácsonyi vásár területére, majd hirtelen irányváltással, nagyjából azonos sebességen vágódott ki az útra, majd ott vélhetően lefulladt.